Folia historica 6

Vigh Károly: Portrévázlat Juhász Nagy Sándorról (1883-1946)

beszélek úgy a miniszterelnökkel, mint a belügyminiszterrel, követelvén Számodra a tisztességes választást még akkor is, ha tiltakoznál a kéretlen beavatkozásom ellen. Gondolhatod, hogy alkura én sem vagyok kapható, de viszont az elemi politikai tisztesség követelményének tartom, hogy Veled szemben emberséget és törvényes maguktartásával jóvátegyék azt a sok becstelenséget, amit a múlt választáson a kortesbanda vagy akár a főkortesek idefent elkövettek.* Neked mindenáron be kell kerülnöd az új országgyűlésbe, mert lehetetlen, hogy még csak hang se legyen a szörnyű germán kurzussal szemben. Ha van lelkiismeret bennük, csak egy szikrányi is, maguknak kell kívánniok ezt az ellenőrzést és azt a politikai alibit, amit néhányónk latinbarát meggyőződése és iránya jelent. Nagyon sebtiben írtam e sorokat, de igen fontosnak tartanám, ha a közeljövőben valamiképpen élőszóval folytathatnánk az eszmecserét. Tipikusan magyar dolog megfeled­kezni az időről és az időpont visszahozhatatlanságáról: kérlek kedves Sándorom, az Irántad való igaz szeretetem és őszinte nagyrabecsülésem minden melegével és erejével kérlek, ne feledkezz meg jogos keserűséged és pesszimizmusod közepette sem az időről, mint az élet tényezőjéről. A közeli viszontlátás reményében igaz baráti szeretettel köszönt híved: Bajcsy-Zsilinszky Endre *Juhász Nagy Sándor három alkalommal - mindig híveinek a felkérésére — vett részt az országgyűlési képviselőválasztásokon, de a hatalom minden erővel megakadályozta megválasztását. Pl. 1931-ben mintegy 4000 szavazattól fosztották meg egy olyan törvénytelen intézkedéssel, hogy az egész hajdúszoboszlói választókerületben deli 2 órakor kihirdették a zárórát. Ilyen tapasztalatok után Juhász Nagy Sándor nem volt hajlandó magát kitenni hasonló törvénysértésnek és nem indult az 1935-ös választásokon. Neki lett igaza és nem Zsilinszkynek, aki nem hitt abban, hogy a hatalom tisztességtelen eszközökkel és erőszakos módszerekkel lép majd fel az ellenzéki képviselőjelöltekkel szemben. A tarpai események azután Zsilinszkyt is kijózanították és döntően hozzájárultak balrafordulásához. 213

Next

/
Oldalképek
Tartalom