Folia historica 5

Temesváry Ferenc: Fejezetek a Magyar Fegyvergyár történetéhez I.

verrel való kiképzésre a tartalékosokat is be kell 7 napra hívni, még akkor is ha az eredetileg előírt 5 fegyvergyakorlaton már részt vettek. A rendelet ki­adása indokolt volt, hiszen az új év első napjaiban a steyri fegyvergyár a 8 mm-es fegyver szállítását nagyobb tételekben megkezdte. 10 4 1888-Ьгп a mondottakból adódóan a hátultöltő egylövetű fegyver háttérbe szorult. Döntően az új többlövetű rendszer két típus köré csoporto­sult. A doboztölténytáras — ismertebb nevén középágytáras - fegyvert 1888-ban Ausztria-Magyarország,Svájc, Belgium, Dánia, Anglia, Olaszor­szág és Németalföld fogadta el. A másik rendszer csőtölténytár — ma előagy­tár — néven vált ismertté. Ezt tartotta jobbnak Franciaország, Németország, Portugália. Az alapkövetelmény mindkét fegyvernél az volt, hogy a fegyver, mint egylövetű is használható legyen. Az új fegyvennechanizmusok elterjedése természetesen jelentősen kihatott a steyri fegyvergyár helyzetére is. A gyár termelése oly annyira megnőtt, hogy 1889-re már hetenként 7500 fegyvert tudott gyártani. A ter­melékenység növekedése pedig arra az elhatározásra juttatta agyár vezetőségét, hogy február elején közel 1000 munkás elbocsátásával konkrétan foglalkoz­zék. Csak március végén oldódott meg a feszültség, ugyanis Németország 400.000 db 8 mm-es Kommissionsgewehr-t rendelt. Az igazgatóság, hogy eleget tudjon tenni a megrendelésnek, megvásárolta a bécsi Sigl-féle gyár­telepet, ahol elsősorban závárzatokat készítettek. A megrendelés nyomán munkaerőhiány lépett fel, ami 500 munkás felvételéhez vezetett. 10 5 Pontosan nem tudjuk, hogy mi késztette'a steyri gyárat az említett német megrendelések elfogadására. Ugyanis az ismétlőfegyverek előállítása Ausztriában 35 forintot tett ki, de Németország csak 28 forintot fizetett, vagyis darabonként 7 forinttal kevesebbet. Annyit ma már tudunk, hogy a 28 forintos egységár hátterében a német Loewe gyár áll. Ugyanis a német had­vezetés innen 450.000 darab, 21 millió értékű ismétlőfegyvert rendelt meg az alacsonyabb 28 forintos áron. 10 6 1889-re a Mannlicher fegyver vetélytársait legyőzve diadalmasan te­ret hódított és októberre már valamennyi hadtest felszerelése megtörtént. 107 Egyre szélesebb körben oktatták az új fegyvert és lőgyakorlatokon bizonyí­tották előnyeit. Ezek annyira sikeresek voltak, hogy központi rendelettel kellett a belövőterek gyengeségeire, golyófogó-töltések építésére felhívni a figyelmet. (6-7. kép). Ugyanis az új fegyver hatótávolsága 1000 lépéssel meg­haladta a korábbi fegyverét. 10 8 A közös hadügyminiszter 1890. februáijában adta ki az utasítást, hogy a Mannlicher fegyver használatát ki kell teijeszteni a gyalogsági kadé­159

Next

/
Oldalképek
Tartalom