Folia historica 5
Borsányi László: Megjegyzések a Magyar Nemzeti Múzeum Kossuth–gyűjteményének észak-amerikai indián hagyatékához
ségek kisebb-nagyobb csoportjait — így az iroquoisokat is, akik az 1776-os függetlenségi háborúban az angolok oldalán harcoltak - a győztes amerikaiak megtizedelték és szétszórt kis rezervációkban zsúfolták össze. 2 4 Ezeknek egyikét látogatta meg Kossuth Lajos. A száműzött magyar kormányzó mindezeknek a tényeknek feltehető ismerete ellenére tudatosan kerül minden indiánokkal kapcsolatos kérdést. Mindemellett az 1852. május 20-án Fall River városi halljában elmondott beszédének egyik indiánokkal kapcsolatos kitétele határozott véleményre enged következtetni. Annál a pontnál ui., ahol az európai népek szabadságának problémáit taglalja, leszögezi, hogy az elnyomatás ténye magával a természettel ellentétes. Amerikai hallgatóit eközben arra emlékezteti, hogy „kétszáz évvel ezelőtt, mikor atyáik itt partraszálltak, King Philip és Massasoit alatt olyan indiánokat találtak, akik már megvalósították az önkormányzatot" 2 5 . Aki pedig önkonnányzatra képes, az természetesen nem születhetett elnyomásra. 2 6 Kossuth Lajos indiánokról alkotott elképzeléseiben a Fali River-i beszéd kitétele természetesen csak egy apró mozaiknak számít. Lényeges azonban, hogy mikor az ifidiánokról beszél, nem az 1830-as törvény értelmében kitelepített törzsekre vagy amerikai hadsereg által szétvert iroquoisokra utal, hanem az Egyesült Államok megalakulása előtti angol gyarmati uralom időszakára. Mindebből pedig arra kell következtetnünk, hogy alapállása — politikai és diplomáciai kötöttsége ellenére — nemcsak mértéktartó, hanem reális is. A 125 éven keresetül gondosan megőrzött tárgyakból 2 7 tehát nemcsak Kossuth Lajos indiánok iránti érdeklődésére, hanem az indiánok részéről megnyilvánuló megbecsülésére is következtethetünk. Jegyzetek 1. Hatt, G., Moccasins and Their Relation to Arctic Footwear. In: American Anthropological Association Memoirs, No.3. (Lancaster, Menasha 1916) 149-250. A dán etnológus ázsiai és amerikai mokasszinfajtákat feldolgozó rendszerezése a mai napig az egyetlen mérvadó tanulmánya ennek a szakterületnek. 2. Uo. 171. 3. Uo. 173. 112