Folia historica 5

Vigh Károly: Kossuth Lajos öröksége

Kossuth és a magyar emigráció reményei is szertefoszlottak, amikor III. Napóleontól várták a magyar szabadságharc helyreállítását. A történelmi kompromisszum: az 1867-es kiegyezés után a néptömegek nem elégedtek meg a kivívott eredményekkel. Jellemző, hogy a dualizmus korszakának legszervezettebb és legnagyobb politikai erejét akossuthi zászlót magáénak valló Függetlenségi Párt képezte. Kossuth Lajos ezekben az évtizedekben már a közeli Turinból figyelte a magyarországi eseményeket. Szerény háza valóságos búcsújáróhely volt, ahová magyarországi hívei azért zarándokoltak, hogy tisztelegjenek a nagy férfiú előtt és egy eljövendő független Magyarország iránti reményeikben megerősödve térjenek haza. A híres „ceglédi százak" és más csoportok, valamint a magános látogatók ezrei valóban nem távoztak üres kézzel Turinból. Magukkal hozhatták az immár idős Kossuth rendületlen hitét, meg nem alkuvó bizakodását a magyar jövőben. Kossuth — levonva 1848—49. tanulságait — összekapcsolta a magyar függetlenség ügyét a szomszéd kis nemzetek függetlenségi mozgalmaival. Élete alkonyán, 1890-ben kijelentette: „Én nemcsak a legnagyobb örömmel kész valék közreműködésemet arra felajánlani, hogy a felszabadulandó szomszéd Magyarország és a felszabadulandó szomszéd oláh és szláv népek között külellenség elleni kölcsönös védelem végett szövetség jöjjön létre, de sőt a szövetséget mind a mi függetlenségünk, mind az ő függetlenségük biztosítékának tekintettem." Kossuth — a fentiekkel összefüggésben — Duna-konföderációs tervében is a szomszéd imperializmusokkal szemben a kis népek függetlenségének az eszméjéből indult kij Mennyire progresszív elgondolásnak számított a konföderáció, azt bizonyítja — egyebek között — Dimitrovnak és Károlyi Mihálynak a második világháború alatti és utáni hasonlójellegű elképzelése. Kossuth halála 1894-ben nem jelentette egyszersmind eszméinek a halálát. A magyar történelem legnagyobb temetésén, Kossuth hamvainak a hozatalakor az egész nemzet beborult nagysága előtt!'. A Kossuth-kultusz hatalmas fellángolása a millenium utáni években, amelynek a következtében egyre-másra emelték a magyar városok és falvak a Kossuth-szobrokat, azt jelentette, hogy a magyar nép legszélesebb tömegeiben tovább él a függetlenség gondolata. Nem tekinthetjük véletlennek és csupán egy rendkívüli életpálya különös útjának azt sem, hogy a Függetlenségi Pártból kivált balszárny élén Károlyi Mihály, az őszirózsás forradalom vezére vállalta a kossuthi 48-as örökséget. A Magyar Köztársaság kikiáltása 1918. november 16-án és a földreform megkezdése — éppen a Károlyi-birtokon! — biztató kezdetnek indult. 102