Folia historica 4

Vona Anikó: Olasz korsós minta egy magyar úrihímzésen

A XV. századi Európában Itáliát követve Magyarországon bontakozott ki először teljes szépségében a reneszánsz művészet. Az ország kulturális életének felpezsdülését Mátyás királynak köszönhetjük. Mátyás és udvara élénk kereskedelmi kapcsolatot tartott fenn Itáliával, különösen Firenzével. Itt készült megrendelésre Antonio Pollajuolo tervrajza szerint a Mátyás trónkárpit aranybrokát szövete, mely egész kompozíciójával és a korsós motívummal kiemelkedik a hazánkba került olasz szövetek közül. (Az itáliai selyem-, brokát-, damaszt- és bársonyszöveteknek nagy kereslete volt Magyarországon; Budán több firenzei kereskedő is élt.) A XV. században itáliai átfogalmazásban keleti hatások is érezhetők művészetünkben (gránátalma-minta). Az úrihímzés aranykorát a XVI—XVII. században, a török hódoltság idején érte el. Ebben a korszakban perzsa—török díszítőmotívumokkal gazdagodott formakincsünk.

4 „Török hímzésekben a bizáncin túl szasszanida, perzsa,mór-mohamedán, egyiptomi, kínai díszítéshagyományokat találunk, de behatóbb vizsgálat bizonyára kopt-hellén, indiai és egyéb vonatkozásokat is kimutathatna."

5 A keleti stílusok, technikák szervesen beépültek a magyar hímzésgyakorlatbá. A „kazul varrás" például törökök által közvetített keleti hímzésmódot is jelenthetett, mely azonban rövid idő alatt elvesztette különálló jellegét és beleolvadt a hazai stílusba.

6 Keleti hatások tehát közvetlenül (főleg a török megszállás ideje alatt), illetve itáliai közvetítéssel jutottak el hozzánk; a magyar hímzőművészet mégis nagyobb kedvvel fordult az itáliai reneszánsz ornamentika felé. Mivel a XVI. században az olasz szövetek importálása nehezebb volt, jobban előtérbe került a textilanyagok hímzéssel való díszítése. A hímzők az itáliai brokátok és selymek mintáit formálták át saját ízlésük szerint. Hampel József írja: „A hímzések nemzeti jellegű ornamentikájának fő forrása az a tömérdek mustrás selyemszövet volt, amely a XV. század folyamán és a következő elején Itáliából került hozzánk."

7 Az itáliai szövetek motívumgazdagságának formaalakító hatása nem elhanyagolható tényező, de gyakorlati és technikai okok miatt egy kézimunka alapja a hímzésminta. Olasz hímzésmintákat már a XV. századtól ismertek hazánkban. (Mintakönyvek és mesterlegények révén jutottak el hozzánk.) Egy 1529-ben, Velencében kiadott mustrakönyv már hímzésmódokat is ismertet. Magyar mintakönyvek azonban nem készültek, az asszonyok maguk rajzolták a hímzésmintákat (Rédei Júlia 6 mintarajza a XVII. század végéről), hímeztek „varrott példákat" is.

8 Ezeket egymásnak kölcsönadták, vagy cserélték. Sokszor fejből rajzolták meg a mustrát. Ebből ered a hímzésrajzok sokfélesége és változatossága; nem lelhetünk fel közöttük két teljesen egyforma darabot. Egy 1607-ből származó hagyatéki leltárban olvashatjuk: „Hat varrott példa. Egy darab pa146