Folia historica 3
Bánkúti Imre: A sójövedelem Rákóczi pénzügyi politikájában, a szabadságharc elején 1703—1704
kiderül, miként jutott el Rákóczi a monopólium elvének deklarálásáig. 1703 őszén elrendelte 200 000 kősó leszállítását a máramarosi bányákból Vencsellőhöz. A munka megindítására Kajali Pál és Szuhai Márton személyében külön megbízottakat küldött oda, akik Majos Ferenc kamaraispánnal, Maróti István szigeti harmincadossal, valamint Ramocsaházy György tiszántúli prefektussal Rónaszéken megbeszélést tartottak. A bizottság utasította a kamaraispánt, hogy a bányaüzem munkásait hetente rendszeresen fizesse, mivel csak így remélhető e nagy mennyiségű só gyors kitermelése. (A bányászok egy darab kősó kitermeléséért 3 pénzt kaptak.) Magánosok nem kaphattak sót a bányánál, csak az akna körül lakók saját szükségükre, valamint a huszti őrség fizetésére lehetett sót árulni. Az egyházak és iskolák részére járó sóból is csak annyit volt szabad kiadni, ami a papok és tanítók személyi használatára kellett. A 200 000 kősó leszállításából Máramaros megye 50 000 darabot vállalt, a többi lebonyolítására Majos Ferenc kamaraispán kapott utasítást, s erre a célra pénzt is biztosítottak a részére. 1 1 A további intézkedések azután magukban foglalták egy sómonopólium kiépítésének elvi és szervezeti elemeit. Rákóczi még 1703 őszén lényegében kikapcsolta az erdélyi só szabad beáramlását, mert a behozott erdélyi sóra a hadadi prefektust elővételi joggal ruházta fel. 1 2 És bár éppen ezekben a hónapokban adta vissza a szepesi kamara által elvett magánföldesúri vámokat, a leszállítandó 250 000 kősót vámmentesnek nyilvánította. 1 3 E nagy mennyiségű só kitermelésére, szállítására és értékesítésére megfelelő apparátust is igyekezett a fejedelem létrehozni. A sóaknáknál Majos Ferenc kamaraispán, Kajali Pál és Szuhai Márton fejedelmi megbízott, Maróti István, a szigeti sóofficina vezetője irányította a munkákat, a szállítás és értékesítési lánc fontosabb pontjainál szintén a fejedelem által kinevezett prefektusok működtek (Tiszabecs; Tiszaújlak; Tokaj: ifj. Király Mátyás; Szolnok: Szívós János; és a lánc végpontján, Dunaföldváron: Bogács Ferenc). 1 4 Az irányító apparátus szervezésének mintegy betetőzését jelentette Szirmay Miklós kinevezése a sóügyek főcommissáriusává 1704. március 10-én. Az ő feladata lett az előírt sómennyiség kibányászásának, leszállításának és értékesítésének irányítása és ellenőrzése. Szilmay Miklós, — akinek alakjával történetkutatásunk nem foglalkozott — azok közé a kelet-magyarországi birtokos nemesek közé tartozott, akiknek családja néha már több nemzedéken át a Rákócziak bizalmasa, alkalmazottja volt. Szirmay Miklós is az előző években Rákóczi birtokainak prefektusaként működött. Egyébként a felkelés vezetőgárdájának főleg gazdasági szakemberei közül többen 34
