Folia historica 3

F. Dózsa Katalin: Menyasszonyi kelengye a városi rétegeknél 1867—1914 között

F. Dózsa Katalin: A menyasszonyi kelengye a városi rétegeknél 1867—1914 között „Esküvő közeledik, zakatol a varrógép, készül a kelengye, két varrólány dolgozik, a menyasszony is szorgalmasan hímez, segít az édesmama is" — olvashatjuk egy múlt század végi tárcában.

1 A menyasszonyi kelengye rendkívül fontos minden rétegnél,

2 s az I. világháborúig elengedhetetlen kelléke volt a férjhezmenetelnek. A fiatalasszony személyi tulajdonként vitte magával a házasságba, és válás esetén visszakövetelhette. Tartalma az anyagi viszonyoktól és az egyes rétegek öltözködési szokásaitól függően változó volt. Először vizsgáljuk meg az általános követelményeket és lehetőségeket, melyeket aztán rétegekre bontva tudunk összevetni a visszaemlékezések és tárgyi emlékek anyagával. A kelengye általában ágy-, asztal- és női fehérneműből állt, melyhez esetlegesen felsőruha is járult.

3 Célja tehát az új háztartás ellátása a szükséges fehérneművel, melynek meglehetősen nagy számát az indokolta, hogy a fehéráru mosása elég körülményes és nehézkes, vasalása a dús díszítés miatt nagyon munkaigényes, így többrendbeli váltásra volt szükség. A divatlapok 2—3 évenként részletes tanácsokat adtak a kelengye összeállításához, amelyeknek mennyisége alig változott a tárgyalt, kb. 60 év folyamán. A Budapesti Bazár

4 1876-ban „Szerény menyasszony" jeligére az alábbiakat javasolta: 12 sifoning

5 kézimunkával, 6 hímzéssel, 6 sifon hálóing burkolással, 6 hímzéssel, 6 perkálból,

6 6 hálózeke

7 hajtásokkal és hímzésekkel, 6 díszesebb hímzésbetéttel, 6 rövid szoknya hímzéssel. 6 díszesebb hosszú szoknya, 6 perkálból, 3 fésülködőköpeny,

8 3 fűzővédő,

9 1 tucat batiszt zsebkendő, 89