Folia historica 3

G. Héri Vera: Kiállítási díjérmek 1842 és 1848 között

Feltétlenül összefüggést kell keresni az 1846-os győri ipari ki­állítás és a pesti kiállítás ún. „kis" dijai között. Elsősorban mind­kettőt H. Kari készítette .Mindegyiken ülő női alak, méhkas és gyárépület van, a különbség mindössze annyi, hogy a győrin ter­mészetesen Győr város címere van a nemtő oldalánál. Körirata: A GYŐRI IPARMÜKIÁLLlTÁS EMLÉKEÜL, a szelvényben KARL H. M. Hátlapja némileg különbözik a pestitől, mert sima cserfako­szorú van rajta. Átmérője ennek is 35 mm. (2 aranyat, 11 ezüstöt és 10 bronzot osztottak ki.) 3 9 A győri kiállítás időben megelőzte a pes­tit, VI. 1—12-ig tartott. Az iparkiállítást és az éremmel való jutal­mazást nyilván az Iparegyesület tapasztalatai nyomán határozta el a győri egyesület. Bécs közelebb lett volna, ha vésnököt keresnek ér­meik készítésére, sőt a pesti Iparegyesületnek nyilván voltak kap­csolatai Radnitzkyval. Amikor az Iparegyesület a „kis" érmek vése­tését elhatározta, és nem Radnitzkyt kérte fel ismét, ennek való­színűleg anyagi okai voltak. Az Iparegyesület már 1845-ben meg­kezdte a tárgyalást a pesti érem megrendeléséről, és H. Karinak ragaszkodni kellett a Radnitzky-féle megoldáshoz. Valószínű, hogy a győri egyesület először a pesti Iparegyesületnél tájékozódott érem­verési ügyben és így kerültek ők is kapcsolatba a Körmöcön dol­gozó H. Karllal. Feltételezzük, hogy vagy egyszerre, vagy nagyon rövid idő elteltével egymás után készítette Kari az érmeket. (A pesti kiállítás ugyan később volt két hónappal, de az érmek soha nem készültek el a zárás napjára, több hónappal később került sor min­dig az érmek kiosztására.) Valószínű, hogy éppen mivel Karinak a Radnitzky-érme mintájára kellett a pesti „kis" érmet készíteni, ezt a kis érmet vehette alapul a győri érem elkészítéséhez is. Még egy éremtípus keletkezését kell megemlíteni, a soproni 1847­es iparkiállítás érmét (5. kép). E: nemtő és Asklepios áll egymással szemben, közöttük Sopron címere. Hátlapon: díszszegély és körirat: SOPRONYI IPARMŰ ÉS TERMESZT VÉNY KIÁLLÍTÁSI JUTA­LOM, középen üres mező. Ezüst, bronz, 41 mm. Az érem előlapja azonos az 1847-ben tartott Orvosok és Természetvizsgáló vándor­gyűlésére készített éremével. A soproni kiállítás szervezői nyilván­valóan ismerték az orvosgyűlésre készített érmet és mindössze egy hátlapot vésettek kiállítási érmükhöz. Ezt bizonyítja, hogy a díj­érem előlapján a nemtő és Asklepios változatlanul szerepel. Ezt az érmet is Boehm mester készítette, és a bécsi verde verőtőgyűjtemé­nyében szerepel. 4 0 Az 1842. és 48. közötti időszak a nagy kezdeményezést jelentette a gazdasági egyesületek működésében. Ami a díjérméket illeti, Boehm működése volt a meghatározó nemcsak egyéni képességei, hanem a 76

Next

/
Oldalképek
Tartalom