Folia historica 3
Tamás István: A Magyar Nemzeti Múzeum 1973—74. évi munkájáról
tabbá válik a látogatóknak nyújtott szolgáltatás. Szaporodnak az eligazító és hirdetőtáblák, feliratok. Szervezettebbé vált a magyar nyelvű vezetés és megkezdődött a rendszeres idegen nyelvű vezetés (egyelőre orosz, német, angol és olasz nyelven). Megerősödött a TIT-tel való kapcsolat. Ez az előadásos népművelés és a múzeumi tárgyak ismertetésének nagy távlatú összekapcsolását ígéri. Nagy mértékben előrehaladtak a tárgyalások a Fővárosi Tanáccsal az iskolai csoportok látogatásának rendszeressé tétele terén. Közművelődési munkánk sikeres fejezete volt a Játék a múzeumban címmel rendezett vetélkedő. Ennek során intézményünk munkatársainak nagy részét sikerült bekapcsolni az előkészületek és a lebonyolítás munkáiba. Mintegy kétezer fiatal vett részt a felkészülésben, magán a vetélkedőn közel 550. Észrevehetően megnőtt a látogatók száma a versengés idején. A Rádió és a Televízió — amely a második fordulót, ill. a döntőt közvetítette — sikeresnek találta az akciót, és további együttműködésre serkent bennünket. Felhasználva a vetélkedő jó tapasztalataiból és fogyatékosságaiból eredő következtetéseket úgy véljük, hogy sikerülni fog közművelődési munkánkat magasabb szintre emelni. A beszámolási időszakban gazdag kiállítási programot bonyolítottunk le. 1973-ban legjelentősebb időszaki kiállításunk a régészeti állandó kiállítás átépítés miatt bezárt területén az első három teremben rendezett Emlékkiállítás 1848—1973 volt. (22—23. kép.) Saját anyagunkat az NDK-ból és Csehszlovákiából — viszonossági alapon — kölcsön kapott tárgyakkal egészítettük ki. Ezek és metszetnagyítások elhelyezésével sikerült megmutatnunk, hogy 1848 valóban Európa tavasza volt. A kiállítás sikerét mutatja, hogy nyitva tartása alatt — március 14. és augusztus 5. között — 67 151 látogató tekintette meg. Ezt követően rendeztük a Budapest és az éremművészet c. kiállításunkat, amely ugyancsak találkozott a látogatóközönség érdeklődésével. 1974-ben három kiállításunk volt a díszteremben. Elsőként a Műszaki Múzeum által a tavaszi hónapokban rendezett Az ember és műszerei c. kiállítást fogadtuk a közönség élénk érdeklődése mellett. Ősszel rendezték a Fekete-tenger északi partvidékének ősi kultúrája c. szovjet kiállítást. (24. kép.) A leningrádi Ermitázs és a moszkvai Puskin Múzeum gyűjteményeiből összeválogatott anyag nagy sikert aratott. A szakmai közvélemény és a látogató közönség elismerő érdeklődésével találkozott a Magyarország a századfordulón című, november végén megnyílt kiállításunk is. (25. kép.) E kiállítás egyébként intézményünk jelentős és sikeresnek bizonyult kísérlete volt. Önálló rendezéssel ez alkalommal első ízben léptük túl az 1849-es időhatárt. A dualista Magyarország történetének komplex ábrázolásával nemcsak a látogató kö230