Folia historica 2
F. Dózsa Katalin: A szabóipar Magyarországon a dualizmus korában
Némi javulás mutatkozott a századforduló idején, amikor a millenniumi ünnepségek és a főváros lakosságának rohamos szaporodása meglehetős élénkséget teremtett Budapest üzleti életében. Ennek eredményeképpen a környékbeli városokból is nagy számmal települtek Budapestre a mestereik és munkások. Nem észlelhető gazdasági fellendülés viszont a női szabóknál — éppen a divatházak elterjedése miatt —, sőt 1905-ig a termelés némileg csökkent, 1905 után ismét fellendült a gyártás, csökkent a behozatal, úgy látszik, a vevők egy részét a jobb minőséggel sikerült visszahódítani. Üj prob, lémák is jelentkeztek. A posztógyárak nem elégedtek meg a nyersanyag-előállítással, hanem szabóműhelyt felállítva készáruszállítást is vállaltak. Így a zsolnai posztógyár 1900-ban rendezett be szabóműhelyt, amelyben egyenruha-szállítást vállalt. Még jobban lenyomta az árakat az, hogy a posztógyárak az állami fegyházaik rabjaival csináltattak bérmunkát. (Több fegyházban volt előzőleg is szabóműhely, amelyben állami rendelésre munka- és katonai ruhát gyártottak. Az Ipartestület nem ezt kifogásolta.) A Szabóiparosok Közlönye 3 2 1900-ban arról tudósított, hogy a szekszárdi fegyházban férfikonfekciót varrattak a rabokkal. 1904-ben az Ipartestület hivatalosan is tiltakozott a fegyencek munkája ellen, melynek hasznát a posztógyárak fölözték le. Még 1912-ben is foglalkozott hasonló problémával a Nőiruha-készítő Ipartestület évi jelentése, jelezve, hogy a váci fegyház munkaerejét bérbe adták egy nőikonfekció cégnek. Közösen indítottak mozgalmat a Férfiruha-készítő Ipartestülettel a fegyházak tömegkonfekciós munkája ellen, de 1914-ben még mindig napirenden volt a kérdés. A felvázolt helyzetképből jól látható, hogy a kisipar kínlódott a tömeggyártás szorításában. A temesvári iparkamara jelentése 1898-ban megfogalmazta a baj igazi okát: „A kezdetleges eszközökkel dolgozó kézműiparok az évről évre súlyosbodó gyári versennyel nem képesek megmérkőzni." A hátrányos helyzetben levő, elavult felszereléssel, korszerűtlen módszerrel dolgozó kisiparosokat az állam — igaz, elég kis mértékben, de gépekkel, kölcsönökkel — próbálta megsegíteni. 1899 —1905 között 697 gyáros, kisiparos és háziiparos kapott segélyként összesen 2 078 984 К értékben korszerű gépeket. 3 3 (összesített adat, nincs a szabóiparra lebontva.) A gépek kölcsönképpen kerültek az iparosokhoz, és egy bizonyos idő elteltével, ha valóban tudták hasznosítani, átkerültek a segélyezettek tulajdonába. 1905-ig 137 iparos tulajdonába 377 984 К értékű gép ment át. 506 iparos ellenőrzés alatt állott, 54-től visszavették. Ez egyben azt is mutatja, hogy a technológiai adottságok mellett a megfelelő képzettség is hiányzott. 157
