Folia historica 2

F. Dózsa Katalin: A szabóipar Magyarországon a dualizmus korában

A Magyar Statisztikai Évkönyv az 1900-as népszámlálás adataiból hasonló kimutatást nem közöl. Az 1910-es népszámlálás alkalmával a ruházati ipart is csak összességében tárgyalja: önálló 170 797 tisztviselő (ide számítják az eladókat, ügynököket is) 11 718 családi besegítő 950 művezető 763 munkás 94 966 tanonc 60 533 Tehát 170 797 önálló mester mellett, összesen 158 930 az alkalmazottak száma. A szabóipart tehát a kisműhelyek jellemzik. Ugyanezt igazolják a Laky Dezső

5 által a ruházati ipar összetételéről megadott adatok is. (Sajnos a különböző források adatai nem azonosak, így Lakyé sem azonos a Statisztikai Évkönyvvel; oka valószínűleg az, hogy az összeírás alapelvei változhattak.) Műhelyek száma: Vidéken Budapesten 1900. 1910. 1900. 1910. segéd nélkül 111486 133 431 15 530 14 223 1—5 segéd 38 876 47 223 4 615 6 115 6—10 segéd 1 132 2 225 355 761 11—20 segéd 171 411 113 319 20-nál több 24 115 63 195 1900-ban tehát a ruházati ipar 75%-a segéd nélkül dolgozott és ezen a téren 1910-ben sem történt jelentős változás. Általánosak a segéd nélkül vagy egy-két segéddel dolgozó műhelyek, s csak néhány műhely van 20—50-es létszámmal. Fokozottan érvényes ez a szabóiparban, a Sziabó Hírlap

6 szerint pl. 1908-ban 95 000 kisiparos dolgozott az országban, mindössze 19 550 munkással. A gyáripar és a kisiparosság fejlődésének adatait egymás mellé állítva, egyértelműen úgy tetszik, mintha a szabóipar megmaradt volna a kisüzemi formáknál. Mielőtt azonban ezt az elhamarkodott következtetést levonnánk, nézzünk át még egy adatsort: Pesten Palugyai 1852-ben 3 készruha-kereskedőt említ, de az 1853-ban induló Divatcsarnok

7 című lapban 6 különféle divatárus, rőföskereskedő hirdetett készruhát 1856-ig. 138