Folia historica 1

V. Ember Mária: A 17. századi magyar himzések motivumkincse

A 17. századi magyar hímzések technikáját vizsgálva azt látjuk, hogy azokon mintegy 25 féle öltésvariáció fordul elő. Ezek közül a legjellemzőbb öltésfajtákat ismertetjük. Leggyakrabban alkalmazták a laposöltés változatait. Legégyszeríibb fajtája, amikor körvonaltól körvonalig öltik a fonalat sürün egymás mellé, hogy az alapszövetet teljesen fedje. Ha a betöltendő felület nagy, kisebb egységekre kell osztani, mert a nagy öltés nem simul az alapra, felborzolódik,könynyen felszakad, ezért a felületet mintásán osztották be. Csikós, lépcsős, fogas, kockás, táblás és zeg-zugos a legszokásosabb beosztás. Ezeket a változatokat nevezzük mintázott laposhimzésnek, ami, ha egyenletesen sürün öltögettek, szintén és fonákán egyforma. (16., 17., 18., 22. kép.) Ha takarékoskodni akartak a fonállal, hamis laposöltéssel varrtak. Ekkor a fonál az alapszövet szinén fekszik, a fordulásnál az alapanyagnak csak néhány szálát vették a türe. A hamis laposöltés továbbfejlesztése a levarrott —leöltögetett — laposhimzés, amit bordázott, vagy perzsa öltésnek is neveznek. A laposhimzéssel betöltött felületre merőleges irányban, ritkábban fektették a második laposöltés sort, ennek fonalait azután egyforma távolságban apró öltésekkel rögzítették az alaphoz. Ez ahimzésmód sürü szövetszerü felületet ad. A szinén és fonákán egyforma un. török laposhimzésnek sora két előöltéssorral készült; egyik a himzés szinén, másik a fonákán képez öltést. Egyenletes, kissé ritka szövésű alapanyagra szálszámolásos technikával soronként eltolva hímezték. A rézsut bordázott himzés szövéshez hasonlít, mert az öltések nagyon aprók. A minta kontúrja a szélszámolásos technikának megfelelően zeg-zugos, szögletes. (30. kép. ) Speciálisan magyar himzésfajta volt a 17. században a „ Point de Hongrie". Szines selyemfonállal hímezték, gondosan megválogatva a színeket, hogy árnyalt hatást keltsen. Soronként kissé eltolódó apró laposöltéssel varrták zeg-zugos mintával az egyes szinek, vagy szincsoportok között arany, vagy ezüst sorokat is alkalmaztak. Egész motívumokat, vagy egyes virágokat, leveleket hímeztek ezzel a technikával. Ez a himzésmód azután elterjedt Nyugat- és Dél-Európában; különösen Génua vidékén készítettek a nemes- és polgárasszonyok s к ilyen hímzést a 17. században és a 18. század első felében. (23, kép.) A perzsa és török ízlés a színfoltokat önkénye sen helyezte egymás mellé, nem törődve a mintával. Megtörtént, hogy egy virágnak minden szirma más szinü, az inda, vagy szár keresztben csíkozott, vagy zeg-zugos. A „Point de Hongrie" ezt a színezést finommá,aprólékossá tette és igy a nyugat-európai Ízléshez vitte közelebb, amelyik a finoman árnyalt felületeket kedvelte. 71