S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 64. (Budapest, 2003)

Linnavuoritól származik az első, Észak-Európára vonatkozó lelőhely adat (Linnavuori 1950: 184). Két hím példányt gyűjtött Finnországban, melyeket Ossiannilsson határozott meg. A dolgozatban főleg Wagner rajzait közli, egy saját rajzzal kiegészítve (5. ábra). Ez utóbbi eléggé furcsa nézetben, alulról és kiterítve mutatja a hím állat pigofor lemezeit és anális csövét. Először közli a tápnövényeket, melyekről az állatai származtak (Picea excelsa, Abies sp.). Dlabola cseh faunamunkájában (Dlabola 1954: 229-230) morvaországi előfordulásról ír („Morava: Jeseniky"), itt még a Perotettix génusznevet használja. A hím állatnál található aszimmetriákat röviden megemlíti. Nast lengyel faunamunkája (Nast 1976: 158-159), saját korábbi közleményeire hivatkozva két hazai elterjedési adatot közöl (Slask gorny, Beskid Zachodni), a korábbi palearktikus fajlistájában (Nast 1972: 387) és a későbbi európai fajlistában (Nast 1987: 604-605) rövidítve már csak „Poland" szerepel. A faj első részletes, mindenre kiterjedő illusztrálását Ossiannilssonnál találjuk (Ossiannilsson 1983: 740-741). Ezekből közlöm a hím állat anális, genitalis apparátusára vonatkozó rajzokat (3-4, 10-13. ábrák). A határozóban megismétli Melichar leírását, kiegészíti az első és második szternális apodémára vonatkozó megjegyzésekkel. Közli a fent már említett tápnövényeket is. Pár évvel később hasonlóan pontos, de az előbbiektől némileg különböző rajzok jelennek meg W. della Giustina munkájában (W. del la Giustina 1989: 212-215). Ezekből is átvettem összehasonlításképpen a megfelelőket (6-9. ábrák). A fajt a francia faunára újnak jelzi, lelőhely adata: Chatel (Haute-Savoie). A sort Schiemenz német faunalistája zárja (Schiemenz 1996: 204). Ebben a német elterjedési adatok részletezése mellett közli tápnövényként a tűlevelűeket, ír arról, hogy a lárvák is ezeken telelnek át, valamint megadja az imágók (júniustól szeptemberig tartó) előfordulási időszakát. Új adat az állatról, hogy egygenerációs fajként említi. Összegezve a fentieket, látszik, hogy a faj alapjában Közép-Európában terjedt el, északi előfordulása korlátozott, viszont előkerülése a Kárpátok övéből várható volt. Valószínű, hogy a jövőbeli kutatás a magashegyi fenyőzóna további helyeiről is kimutatja. A romániai irodalom eddig nem közölte a faj megjelenését, ezért ezzel az adattal a fajt Erdély, egyben Románia faunájára újnak tekinthetjük. A közölt rajzokkal kapcsolatban meg kell említenem, hogy a határozásban a legtöbb támpontot Ossiannilsson ábrái (3, 10, 11, 12, 13. ábrák), valamit W. della Guistina két rajza (7. és 8. ábrák) nyújtotta. Az állatok ismeretében a többi szerző általam itt közölt rajza is használható, bár csekélyebb mértékben.