S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 62. (Budapest, 2001)

BEVEZETÉS Faunakutatásunk az utóbbi évtizedekben nagy figyelmet szentelt alföldi szikeseink entomología feltárásának is (Mahunka 1981, 1986). A Fertő-tó szikeseinek élővilágával, lepkcfaunájával osztrák kutatók már az 1920-as évektől foglalkoznak (Kasy 1957, 1967). A Dunántúl jóval kisebb szikes vidékeit, köztük a Sárvíz menti szikeseket elsősorban botanikusok kutatták (Kitaibel, in Gombocz 1945, Boros 1959). A Sárvíz menti szikesek rovartani feltárására semmi utalást nem találtam. A Sárkeresztúr és Sárszentágota községek határában található néhány szikes tavat és azok környékét az akkori Fejér Megyei Tanács — Gorzó György hidrobiológus, Radetzky Jenő és Warvasovszky Emil ornitológusok javaslatára — 1975-ben védelem alá helyezte. A Velencei-tó környékén az elmúlt évtizedekben végzett lepkészeti kutatásaim terelték figyelmemet a Sárvízi szikesek lepkevilágára is. E cikk a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium Országos Természetvédelmi Hivatal által a „Nem védett területek természeti értékcinek feltárása" címen 1992-ben kiírt pályázatára benyújtott, azon második helyezést elért tanulmányomnak rövidített változata, mely két Sárvíz menti szikes réten 1989-1992 között folytatott kutatási eredmények összefoglalója. ANYAG ÉS MÓDSZER Természetföldrajzi viszonyok A vizsgált terület a Sárvíz völgyének középső szakasza, a Mezőföld ÉNy-DK-i tengelyében fekszik. Mint a Dunántúl lcgkontinentálisabb éghajlatú tája, a napsugárzás, a léghőmérséklet és a csapadékviszonyok tekintetében (550-600 mm) az Alfölddel mutat rokonságot (Hajósi 1959). A sárkeresztúri Sárkány-tó és Fehér-tó, a sárszentágotai Sós-tó a védett szikes tavak közvetlen környéke gépkocsival csak nehezen vagy egyáltalán nem közelíthető meg, ezért a Sárkcresztúrtól DNy-ra eső Fehér-tói dűlőben lévő nagy szikes rétet választottam gyűjtőhelyül. E hely nagylepkék vonatkozásában a Kovács-féle (1953, 1956) jegyzékben az „E 5 f kódjellel jelölhető (1. ábra). A választott gyűjtőhely nem tó, hanem szárazra került tófenék, középső része jól láthatóan süllyedékterület, ahol a XIX. századi lecsapolások előtt még időszakos tó lehetett. A rét talaja iszapos homokra települt alluviális öntéstalaj, amely erősen meszes szoloncsák talajjá alakult. A legelőt keletről, és egy sűrű akácsor mögött dél felől is, szántóföldek határolják. Nyugat felől a Sárvíz-csatorna galériaerdeje, észak felől több hektár nagyságú nádas terül el. Flórája változatos. Különböző szikesréti társulások — Camphorosmaetum, PuccineUiaetum, Festucetum pseudovinae — mozaikszerűen helyezkednek el. A legelő észak felé enyhén emelkedik, itt a főleg Festuca pseudovina-bó\ álló gyep tömöttebb, virágos növények is előfordulnak, a szikpadkákkal környezett vakszik foltok gyakoribbak.