S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 62. (Budapest, 2001)
Drypta dentata (Rossi, 1790) — Kefés-dűlő: 1999.1V.U., (2), 1999.V04., (2), 1999V. 10., (2), 1999. V.12., (2). Nagyerdő: 1999.V.24, (1). Brachinus crepitans (Linnaeus, 1758) — Nagyerdő: 2000.V.25., (1). Brachinus explodens Duftschmid, 1812 —Alsójózsa: 2000. IV. 14., (1). Kefés-dűlő: 1999. V.12., (1). Nagyerdő: 1999. V.24., (1), 1999.V.26, (3). Brachinus ganglbaueri Apfclbeck, 1904 — Kefés-dűlő: 1999.IV.il., (1). TÁRGYALÁS A gyűjtéssorozat eredményeként három év alatt összesen 157 faj került elő. Debrecenben és környékén 146 fajt fogtam. A mintavételi területek fajszámámai; Alsójózsa: 55, Kefés-dűlő: 55, Nagyerdő: 69, Cívis utca: 24, Csereerdő: 26, Zsidó-erdő: 20, Fancsika II - víztároló: 46 és Vekeri-tó : 27. Külön említést érdemel, hogy a Cívis utca környéki zöldterületekről előkerült futóbogár fajok szinte kivétel nélkül növényevők. A számos Amara Bon. és Harpalus Latr. génuszokba tartozó faj azt bizonyítja, hogy az ilyen jellegű ruderális területeken csak az igénytelen és nagy türőképességű, gyomnövényekkel és azok magvaival táplálkozó futóbogár fajok képesek fennmaradni. További érdekesség, hogy három faj, az Amara apricaria (Paykull, 1790), az Amara fúlva (O. F. Müller, 1776) és a Harpalus pygmaeus Dejean, 1829 a vizsgált élőhelyek közül csak itt fordult elő. Az érdekesebb és figyelemre méltóbb fajok a következők: Notiophilus pusillus Waterhouse, 1833 — Előfordulása a Dunántúlon, a NagyAlföldön és a Gödöllői-dombságon eléggé sporadikus. Eltekintve a bükki lelőhelyektől, az Eszaki-Középhegység más részein nem mutatták ki (Szél 1996). Egyetlen példánya a Vekeri-tó mellől került elő. Elaphrus uliginosus Fabricius, 1792 — Mocsaras, iszapos, növényzettel benőtt vízpartokon, leginkább tavak partján fordul elő (Horvatovich 1974). Ritkább és kevésbé elterjedt, mint az Elaphrus riparius Linn. Főként a Balaton és a Velencei-tó környékén fordul elő. Csak néhány lelőhelye ismert az Északi-Középhcgységbcn (Szél 1996). Néhány példánya Alsójózsáról, a Tócó-ér mentéről került elő. Harpalus albanicus Reitter, 1900 —Az erdőssztyepp öv nyitott növénytársulásainak nem gyakori, termofil faja. Ismert a Dunántúlról, a Nagy-Alföldről és a Börzsönyből. Mosonszolnoknál, a Mosoni-síkságon szántóföldeken is előfordult (Szél 1996). Ezen eléggé ritka fajnak három példánya került elő a Nagyerdőből és Alsójózsáról. Bizonyító példánya az MTM Állattárában található. Harpalus modestus Dejean, 1829 — Nagyon ritka faj. Lelőhelyei a Nagy-Alföldön: Szigethalom, Kalocsa, HNP, Bátorliget és Békéscsaba. A Börzsönyben és a Gödöllőidombságon szintén megtalálható (Szél 1996). A faj egy példányát a Nagyerdőn sikerült megfognom. Bizonyító példánya az MTM Állattárában található. Pterostichus melas (Creutzer, 1799) — Magyarországon, az Alpokalján, DélDunántúlon, és az Eszaki-Középhcgységben bükkösökben és tölgyesekben gyakori. A Nagy-Alföldön csak néhány lelőhelye ismert: Debrecen, Egyek, Kornádi (Hajdú-Bihar) és Gyula (Békés) (Szél 1996). E faj az utóbbi években előkerült a Bátorligeti-lápról (Merkl 1990) és a Beregi-síkságon a Lónyai-erdőből (Magura et al. 1997). Debreceni előfordulását a Tócó-ér mentén (Alsójózsa) több példány révén is sikerült megerősítenem. Bizonyító példánya az MTM Állattárában található.
