S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 59. (Budapest, 1998)

A katalógus 3600 faj alá sorolt 14 000 taxon eredeti leírásának helyét és locus typicuszát, hernyójának tápnövényét és a faj általános elterjedését ismerteti, irodalmi források alapján. Minden génusz egy-egy képviselőjét életnagyságú fekete-fehér fénykép is ábrázolja (sajnos nem minden esetben a típusfajt). A kiadványt a történeti és a jelenleg érvényben levő földrajzi nevek tára és Carcasson 1964-ban megjelent és a jelen kiadáshoz adaptált, Afrika nappali lepkéinek zoogeográfíját tárgyaló cikkének utánnyomása egészíti ki. A „Carcasson katalógus" a Seitz-sorozat után újabb mérföldkő a régió nappali lepkéinek kutatásához. Bemard D'Abrera ez alapján revideálja és publikálja a "Butterflies of the World" - régen kifogyott - afrotrópikus részét. Ha ez megvalósul, akkor a fekete kontinens lesz az első a trópusi területek közül, amiről elmondhatjuk, hogy nappalilepke-faunájáról hiteles és modern eredményeket is tükröző képet kaphat az érdeklődő. Bálint Zsolt D.S. Smith, L.D. Miller and J.Y. Miller (1994): The Butterflies of the West Indies and South Florida. Oxford University Press, 264 pp, 1 + 32 III pis. Közismert a neotrópikus területek fajgazdagsága. Talán ezért is hiányoznak azok - a többi régió esetében megszokott - művek, amelyek egy-egy nagyobb földrajzi vagy politikai egység teljes faunáját tárgyalják. Smith és társainak munkája ebből a szempontból tehát úttörő kiadvány. A neotrópikus térség első ilyen jellegű könyve: a karibi régió nappali lepkéinek monografikus faunaművét üdvözölhetjük benne. A könyv - a kötet végén található, fantasztikus alapossággal megfestett színes táblákon túl - két fő részre tagolódik: bevezető és „a lepkék". A bevezető igen tömör és alig húsz oldalon csak a legszükségesebbre szorítkozik, ismertetve magát a területet, kutatásának történetét és biogeográfiáját. A lepkékről szóló fejezet viszont annál bővebb: 150 oldal alaposan tárgyalja azt a 650 nappali lepkefajt, amelyet a karibi szigetvilágból eddig kimutattak. A leíráson kívül a főszöveg részletezi a fajok elterjedését (megadva a taxon típushelyét), természetrajzát és ha van, alfaji tagolódását. A könyvet a szövegben említett növénygénuszok - a hernyók tápnövénye vagy az imágók nektárforrása - és a hozzájuk kapcsolódó lepkenemek listája zárja. A szerzők alapos munkáját a majdnem tíz oldalon keresztül fölsorolt irodalomi hivatkozások is mutatják. A szép kiállítású kötet ezen túl minden olyan lepidopterológus könyves polcán ott lesz, aki valami módon a neotrópikus területek nappali lepkéivel foglalkozik. Bálint Zsolt V. Lukhtanov und A. Lukhtanov (1994): Die Tagfalter Nordwestasiens. Herbipoliana 3, Verlag Dr. Ulf Eitschberger, Marktleuthen, 440 pp., 56 Taf., 51 Abb., 400 Kart. Lepidopterlológiai szempontból nagyon érdekes az a terület, amelynek nappalilepkefaunájának bemutatására vállakoznak a szerzők: a jól ismert, de szegényes európai fauna találkozik az alig kutatott, ezért számunkra egzotikus Észak-Ázsia faunájával. Dr. Lukhatonov - a könyv írója - több mint 400 nappali lepkefajt és azok alfajait ismerteti. Az egyes fajokat bemutató szöveg a faunisztikai munkák „hagyományos" formáját követi: eredeti kombináció és irodalmi hivatkozása, fontosabb szünonimák, hatá-