S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 56. (Budapest, 1995)

magukat. A kirándulás során megtekintettük a szatmárcsekei kopjafás temetőt, elénekeltük a Himnuszt Kölcsey Ferenc sírjánál. Meglátogattuk a tiszacsécsei Móricz Zsigmond Emlékházat, a túristvándi vízimalmot, a tarpai szárazmalmot és a szabolcsi Földvárat. Rovargyűjtésre is lehetőség nyílt a Kömörői erdőben, a szatmárcsekei Tisza-parton, a Barabás melletti Kaszonyi-hegyen és a csarodai Báb tava környékén. 1994. szeptember 17-én Szécsényben a Nógrádi Múzeumok Igazgatósága, Szécsény Város Önkormányzata és a Magyar Rovartani Társaság, Lipthay emléknapot rendezett. Ki volt báró Lipthay Béla? - Társaságunk régi tagja, 1892-ben született a bánáti Lovrinban, főnemesi család gyermekeként. Tanulmányait Bécsben és Zürichben végezte. Az első világháborút önkéntesként mindvégig frontszolgálatban töltötte; 1918-ban feleségül vette Odescalchi Eugeniet. Felesége önéletrajzi könyvében számos érdekes utalást tesz férje lepkegyűjtő tevékenységére. Lepkészeti munkáját az első világháború után kezdte meg. Lovrini kastélyuk udvarán Antal fivérével együtt felépítettek egy 30 m magas fémvázas tornyot; az erre felvitt petróleumgázlámpával éjszakákon át gyűjtötték a lepkéket, a környék lakóinak megdöbbenésére. A kastély egy szobáját rovartani laboratóriumnak rendezték be, ahol kis ketrecekben lepkévé nevelték a gyűjtött hernyókat. Lipthay gyakran gyűjtött a magyar lepkészet egyik forrásvidékén: Herkulesfürdőn. A Kovács-villában lakott, amelynek toronyszobájában egész éjszaka nyitva álltak az ablakok, égett a villanylámpa, s várta a lepkéket, melyek közül számos fajt a Kárpát-medencéből elsőként ő mutatott ki. Nappal barangolt a környező hegyekben, a híres-nevezetes Domogleden, s fáradhatatlan energiával gyűjtötte a Déli-Kárpátok endemizmusokban gazdag nappali lepkéit. A második világháború évei alatt érlelődött meg benne az az elhatározás, hogy áttelepül Magyarországra. Megvásárolta a szécsényi kastélyt, s 1944 Húsvétja előtt visszaköltözött ősei földjére. A román állam azonban korlátozta az áthozható ingóságait. Néhány bútordarabot, ezüstékszereiket, s mindenekelőtt lepkegyűjteményét hozta magával. Gyűjteménye akkor kb. 40 000 példány volt, amely az általa gondosan készített rovardobozokban volt elhelyezve. A nem sokkal ezután következő Rákosi-korszakban arisztokratának lenni főbenjáró bűn volt. Lipthay Béla - alkalmazkodva - kiállta a nehéz idők próbáját. Kastélyát felajánlotta az államnak, lepkegyűjteményét a balassagyarmati Palóc Múzeumnak adta és ő maga is ott helyezkedett el félállású muzeológusként. Ez a félállás számára annyit jelentett, hogy együtt maradhatott a szeretett lepkegyűjteményével. Természetesen naponta nemcsak négy órát dolgozott, hanem teljes munkaidőben a többiekkel együtt. Éjszakánként pedig Szécsényben folytatta azt, amit Erdélyben abbahagyott lepkéket gyűjtött; ilymódon lepkegyűjteménye kb. 60 000-re gyarapodott. Fáradhatatlanul gyűjtött, preparált, gyűjteményt rendezett. Kis motorján, hátizsákkal járta a vidéket, s a hátizsákban nemcsak pillesúlyú lepkék, hanem nehézsúlyú kövületek is lapultak. A lepkegyűjtemény - még létrehozója életében - méltó helyére, a Magyar Természettudományi Múzeum Allattárába került, s szolgálja a magyar és nemzetközi tudományt. 1969-ben a Magyar Rovartani Társaság a Frivaldszky Emlékplakett ezüst fokozatával tüntette ki. Lipthay Béla emléke mindaddig él, amíg létezik Magyarország és az entomológia tudománya. Földi maradványai, feleségével együtt a szécsényi temetőben nyugszanak.