S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 55. (Budapest, 1994)

Az óriás galacsinhajtó rejtélye (Coleoptera, Scarabaeidae) (Miért nem lehetett óriás galacsinhajtót találni 1971 és 1993 között?) The mystery of Scarabaeus affinis ( Coleoptera, Scarabaeidae) Why Scarabaeus affinis was not found between 1971 and 1993? A Scarabaeus nemzetség több, egészen hasonló fajt foglal magában, melyek közül a legismertebb az egyiptomiak által - több más faj között - istenként tisztelt szent galacsinhajtó (Scarabaeus sacer Linnaeus, 1758), mely jelen tudásunk szerint hazánkban nem fordul elő. Nagyon közel áll hozzá azonban a hazánkban is található óriás galacsinhajtó [Scarabaeus affinis (Brullé, 1832)], s ezért bizonyos, hogy Kuthy "sacer" adatai is ezen fajra vonatkoznak (Kuthy 1897). Endrődi (1956) szerint északkelet-mediterrán elterjedésű faj, faunaterületünk középső és déli homokos vidékein fordul elő, néha nagy számban, májustól júliusig. Móczár László az állatot juhtrágyán fényképezte le nappal az Alföldön, s észlelése szerint nagy számban fordult elő (Móczár 1987). Szerinte az állat szarvasmarha- vagy juhganéjban fejlődik (Móczár 1979). Gaskó Kálmán 1962-ben Pirtón (Bács-Kiskun megye) ugyancsak nappal tehéntrágyán figyelte meg igen nagy számban, azonban a későbbi években nem találta meg ugyanott, hasonló körülmények között (Gaskó Kálmán szóbeli közlése). Gaskó Béla rendszeresen kereste Csongrád megyében, hiába. Egyetlen 1970-es adata volt: Öttömös-Baromjárás, Dr. Kiss Gyula fogása (Gaskó 1993). Járfás József rendszeresen találta fénycsapda anyagban 1967 és 1971 között, de sohasem nagy számban. A Bács-Kiskun megyei lelőhelyek a következők: KiskunhalasTajó, Nyárlőrinc, Szank-Móricgát, Kecskemét-Katonatelep, Csávoly, Kelebia. Véleménye szerint a bogár a felszín közelében repül, leginkább éjfél előtt. Elsősorban UV sugarakat is kibocsájtó égőkkel csapdázható eredményesen (Járfás József levélbeli közlése). A Mészáros et al. (1976) által közölt adat: Prilep (Macedonia), 1971. Tulajdonképpen ezen idő óta nincs adatunk a bogárról, jóllehet többen szerették volna gyűjteni ezt a feltűnő állatot. Szalkay József (1971) az Örkény környéki legelőkön kereste diákokkal - hiába. A MTM Bogárgyűjteményének példányai közül a legutolsó 1962-ből származik. 1993. július 17-én meleg, szélcsendes estén a Kiskunságon, Örkény és Tatárszentgyörgy között félúton, homokbuckás területen csapócserebogarat próbáltunk gyűjteni. A besötétedést követően egy földúton, azon a friss lótrágyán, amely mellett kb. 1 órával azelőtt elsétáltunk, 4 óriás galacsinhajtót találtunk. E helytől 30 m-re egy másik lótrágyakupacon is volt 4 bogár. Gyors mozdulatokkal darabolták szét a trágyát, illetve készítették a galacsint. Egyik bogár a kész galacsint a trágyától távolodó irányba görgette: fejével a földnek feszült, hátsó lábaival a galacsint támasztotta, tolta. Meglehetősen gyorsan haladt, kb. fél perc alatt tett meg egy métert. A trágya alá, vagy magába a trágyába a bogarak nem bújtak el. 5-10 percenként került elő egy-egy újabb állat, gyakran a bogarak erős zúgását is hallottuk, de érdekes módon sohasem röpültek arra a trágyára, amelyet zseblámpáinkkal éppen megvilágítottunk. 23 óráig tartott a rajzás - ez körülbelül másfél órát jelentett a teljes besötétedéstől számítva. Összesen 21 példányt tudtunk megfigyelni. Tapasztalatainkat a következőkben összegeztük: az adott területen friss lótrágyán a besötétedés utáni időszakban lehet az állatot észlelni. Hogy mennyire igazunk volt, azt az elkövetkező 2-3 hétben számos gyűjtőtársunk több kirándulása is bizonyította: Székely Kálmán, Retezár Imre, Muskovics András, Szalóki Dezső, Szél Győző, Ádám László és