S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 53. (Budapest, 1992)
flava) a termésérleléskor messziről feltűnően fehér gyapjúsás (Eriophorum lati folium) a mocsári galaj (Galium palustre) stb. Az Érchegységi forráslápok legnagyobb részét a sédbúza magas hegységi társulásai (Deschampsietum caespitosae montanum) uralják, bennük a Deschampsia caespitosa mellett sok fűféle (Szőrfű, szittyó stb.) található. Ennek a társulásnak karakterfaja a Potymixis gemmea Tr. bagolylepke. 2. A dagadó- vagy fellápok (tőzegmoha lápok): Ez a láptípus a forráslápoktól (amelyek eutróf lápok) az Érchegységben nem válik el élesen, csak mozaikosan, a forráslápok környékén, a lefolyástalan, hideg platók medencéiben alakult ki. Ezek inkább mezotróf (átmeneti) lápok, közepes ásványi só tartalommal. Az igazi oligotróf területek (kidomborodó, vastag tőzegmohások csak szélből és csapadékvízből származó tápanyagokból táplálkozva) csak néhány négyzetméteres felületeket borítanak. A fellápok létrejöttéhez szükséges feltételek (szilikátos, savanyú, erruptív alapkőzet, 1000 mm feletti éves csapadékmennyiség, lefolyástalan medencék) az Érchegységben adottak. Az igazi oligotróf dagadólápok azonban itt sohasem boríthattak nagy területeket, erre utal hogy egyes, kizárólag ezekhez kötődő lepkefajok (Colias palaeno europome Esp Clossiana amathusia Esp. (=aequ ilonaris Stich), Syngrapha micro gamma Hbn. stb.) az Érchegységben meg sincsenek, vagy csak egyesekről van régebbi, bizonytalan adat. A mező- és oligotróf lápok által borított területek aránya az utóbbi években is csak csökkent, a szárazabb klíma és a teherautók által kijárt földút vízlevezető hatása miatt. Az Érchegység lápjaiban óriási foltokat borít a nyír (Betula verrucosa, B. pubescens). Az elnyíresedŐ részek aljnövényzete már jóval gazdagabb virágos növényekben és fűfélékben (főleg Carex- fajok). A nagyobb kiterjedésű nyíreseket időnként termelik, ezek leromlott foltjaiban nagy csarabosok (Calluna vulgáris) alakultak ki. A lápok peremterületein viszonylag jelentősek a tőzegmohás lucosok (Sphagno-Piceetum). A lue (Picea alba) és nyír (Betula verrucosa és pubescens) alatt a cserjeszint hiányzik, a gyepszintben néhány sás (Carex) és vörös csenkesz (Festuca rubra) mellett tőzegmohák (Sphagnum) és szőrmohák (Potytrichum strictum és commune) élnek. Az Érchegység lápos és erdős lápos területeit nagy kiterjedésű lucosok övezik, illetve a lucosok kiirtása és legeltetése nyomán kialakult másodlagos gyepterületek. Ezek társulási típusai, az egyes társulások növényvilága gyakorlatilag a Kárpátok nagy kiterjedésű fenyves zónájának hasonló területeiével azonos. Amiben viszont első ránézésre is különbözik és az Érchegységre nagyon jellemző, az az óriási kiterjedésű áfonyások és csarabosok. A fekete - (Vaccinium myrtitius) és vörös áfonya (V. vitisidaea) helyenként valóságos bozótokat alkot és a köztük élő sok csarab (Calluna vulgaris) nyáron alapvetően meghatározza a táj jellegét, hangulatát. A bagolylepke fauna faunisztikai, ökológiai, állatföldrajzi értékelése A területen gyűjtött fajok felsorolása az 1. sz. mellékletben található meg. A gyűjtőutak során a területen 202 fajt sikerült megtalálni. Ez a fajszám fele annak, ami a közeli Tornai Karszt egy-egy azonos nagyságú területén él. Helyesebb, ha az összehasonlítást a Kárpátok fenyves zónájának faunájával tesszük meg. Ez esetben a fauna kb. 90%-ban azonos (euryök-polifág, az ún. magaskóros társulások fajai, lombevő, fűevő- pl.: sok Apamea faj, Euxoák, Mythimna-Leucania fajok, és áfonya-evők). Néhány dologban lényeges azonban a különbség. Egyrészt az áfonyához és/vagy a csarabhoz kötődő fajok (Bomolocha crassalis Fabr, Syngrapha ain Hoch, S. interrogationis L, Hyppa rectilinea Esp, Papestra biren Goeze, Polia hepatica Clerck, Darsia dahlii Hbn, Lycophotia porphyrea Den. et Schiff, Eurois occulta L, Xestia speciosa L, X. collina Boisd. stb.) a kárpáti fenyvesekre csak összességükben jellemzőek (de
