S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 50. (Budapest, 1989)
Folia ent. hung. 50, 1989 Diura bicaudata (Linnaeus, 1758) Magyarországon (Plecoptera) Oiura bicaudata (Linnaeua, 1758) in Hungary (Plecoptera) Röviddel a Magyarország Állatvilága sorozat álkérészeket tárgyaló füzetének (Steinmann, 1968) megjelenése után Újhelyi (1969) közölte elsőként a szép és ritka cirkumpoláris Diura bicaudata (L) előfordulását jelenlegi országhatárainkon belül: Börzsöny: Nagyvasfazékpatak, 1966. május 5, 8 o és 1 $>, szóbeli közlése szerint ugyanott a következő években többször is, sőt a Mátra hegységben is gyűjtötte. Magam ugyancsak gyűjtöttem a Börzsöny hegységben: Szén-patak, 1986. V. 26. 1 <j>, Nagyvasfazék-patak, 1987. V. 19. 15 ó 1 , 6 £, amelyeket itt ll 4? >-kor 13, 1 C° levegő és 7C° vízhőmérséklet mellett (pH 6) gyűjtöttem. A rövidszárnyu himek a mohával boritott talajon és köveken lassan mászkáltak, mig a teljesszárnyu nőstények a köveken és a faderekakon mintegy 1,5 m magasságig kissé fürgébben mozogtak. Maga a patak mint a faj tipikus magyarországi élőhelye Hynes (1941), Brinck '1949) értelmezése szerint a "small stony stream" kategóriának felel meg, 6-700 m magasan ered a Magas Tax oldalán, majd más patakokkal egyesülve, déli irányba fut és mintegy 15 km után torkollik a Dunába. Felső- és középszakasza - ahol a faj előkerült - mélyen bevágott völgyben fut, állandó félárnyékot és hűvösséget a partoldalakon nőtt bükk- és gyertyánfák összeboruló koronái biztosítanak. A sötét aljzatú patakágyban és a partszegélyen kisebb-nagyobb andezit sziklák vannak, amelyeket többnyire moha borit. A patak vízhozama koratavasszal a legnagyobb, nyáron gyakran kiszárad, de tócsák, átfolyások mindig maradnak, szélessége 1-1,5 m, mélysége átlagosan 10-12 cm. Ez a jellegzetesen középhegységi patak biztosítja mindazokat az életfeltételeket, amelyek e sztenök pszichrofil, umbrofil faj polymorf szárnyú populációjának fennmaradását lehetővé teszik elterjedésének e legdélebbi európai pontján. A Kárpát-medencéből a Magas Tátrából, az Északi-Kárpátokból és előhegyeiből Fekete '1925), Klapálek '1904), Pongrácz (1923) és legújabban Winkler (1957) közöltek. A Keleti- és Déli-Kárpátokból, valamint a Bihar hegységből Kis (1974) és Vasiliu-Costea (1942) közölték. Tekintve, hogy a nemet Közép-Európában mindössze ez a faj képviseli, szükségesnek tartom, hogy az ezideig magyar nyelven megjelent, egyetlen határozókönyv kiegészítése megtörténjen. Az oldalszámok és a 6-nál magasabb ábraszámok Steinmann (1968) munkájára vonatkoznak. Pótlás a nemek határozókulcsához imagók esetében: p. 100 4 (5) A sugárér és oldalága között lévő harántér környékén többé-kevésbé szabad szemmel is látható, halványabb vagy sötétebb szineződés látható (77. ábra: B) 4A '4B) A i potrohának 10. hátlemeze az alapjáig hasított (80. ábra: A). A o subgenitális lemeze hosszú, túlér a 9. haslemez felező vonalán '80. ábra: C) 2. nem: Psogenus Newman, 1833 4B'4A)A ó 1 potrohának 10. hátlemeze nem hasított, a subanalis lemezek együttesen hátrahuzottak (80. ábra: E). A <j) subgenitális lemeze rövid, nem éri el a 9. haslemez középvonalát '80. ábra:F). (= Phryganea Linnaeus, 1758 ex part. = Perla Geoffroy, 1764 ex part. = Dictyopterygella Klapálek, 1904) 2A nem: Diura Billberg, 1820
