S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 30/2. (Budapest, 1977)

FOLIA ENTOMOLOGICA HUNGARICA ROVARTANI KÖZLEMÉNYEK (SERIES NOVA) XXX. 2 1977 p. 49-C2 Adatok Oligia fajok magyarországi elterjedéséhez (Lepidoptera : Noctuidae) frta FAZEKAS I. (Érkezett 1976. november 7-én) Abstract: A study of the distribution and resence, respectively, of two -oligia species (O. versicolor Bkh., O. dubia Heyd.) in Hungary, on the basis of external and internal morphological examinations. No authentic Hungarian specimen of O. dubia Heyd. is known, all hitherto submitted data proved to be erroneous. A magyarországi Noctuidae fajok egyik legproblematikusabb csoportja az igen sok formát felmutató Oligia genus. A hazai irodalomban eddig négy fajt, s egy alfajt mutattak ki: O. strigilis L., O, versicolor Bkh,, O. ve r s i c ol o r Bkh.. ssp. voj nitsi Kovács O. la tr un c ula Hbn .. O. dubia Heyd.

: (KOVÁCS 1953, 1958, 1967). Közülük az O. strigilis L. és az O. latruncula Hbn. országosan elterjedt, hegy-, dombés sikvidékekről egyaránt kimutatták. Mindkét faj euriök. Az O. strigilis L. viszonylag állandó morpholőgiai képet mutat, identifikálása leginkább az ae thiops Osthelder, suff umata War. formák esetében jelent problémát. Az O. latruncula Hbn.-nek számtalan formája közül a f. met ricula Bkh. (pl. Svájc és Tirol egyes részein, É. Kelet-Európában, Dél-Skandináviában stb.) elülső szárnyának mediális része valamint a postmedia, s a submarginális közötti terület megtévesztésig hasonlít az

O. versicolor Bkh.-he z. E három faj megbizható határozását gyakran csak az ivarszervekben jól elhatárolható fajbélyegek alapján végezhetjük (1 . d . : FAZEKAS, 1976., 5, ábra). A fentieket nagymértékben alátámasztja az a tény, hogy az O. versicolor Bkh. első hiteles példányait már 1935-ben gyűjtötték, de a mai napig O. strigilis L.-nek illetve O. latruncula Hbn. -nek határozva találtam meg a Nattán-gyüjteményben (gen.prep. FAZEKAS I.). Sőt az egyik versicolor példány (Kaposvár, 1935. VI. 23. NATTÁN)

Q. dubia Heyd.-ként (téves határozás!) bekerült KOVÁCS L. (1953, 1958) faunamunkájába is. Az O. versicolor Bkh. szárnyának fesztávolsága átlagban 22,0-24,5 mm. Az elülső szárny mediális részén a borvörös, vörösesbarna pikkelyek vannak túlsúlyban. Esetenként füstszürke vagy fekete példányok is előfordulhatnak. Az antamedia és a postmedia között a hátsó szegéllyel párhuzamosan erős fekete vonal emelkedik ki, amely egyes latruncula példányoknál is előfordulhat. A fekete pikkelyek a postmedia belső oldalán az m3, esetenként az m2 ér magasságáig fokozatosan elvékonyodó vonalat alkotnak (1. ábra). A legkésőbb megjelenő Oligia fajunk. Magyarországon június középső harmadától augusztus első feléig vannak adatok. Főleg nedves réteken, vegyesállományu erdőkben, lápos területeken, fenyéreken tenyészik. Az irodalmi adatok szerint (Koch, 1972) a homokos talajt előnyben részesiti. Eddigi ismereteink szerint európai eltérjedésü faj, areája azonban csak részben tisztázott. Röpül Dél-Skandináviában, Dániában, a Kelet-európai sikság néhány pontján egészen Moszkváig, Nem ritka a Német-Lengyel alföldön, Hollandiában és Franciaországban. Az Alpokban, Svájcban és Szlovénia északi részén lokális (HEYDEMANN 1942), Ujabban Bulgáriában is gyűjtötték (VARGA Z. közlése).