S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 29/1. (Budapest, 1976)
Ch. gracile Josifov, 1968 Josifov a fajt a Fekete-tenger partján, sós, homokos területen gyűjtött anyagból irta le. Példányai gyűjteményünkben is megtalálhatók, néhány kivételével valamennyi az Alföldről került eló', ezek közül több mocsaras ill. homokos területről. Rajzásainak ideje egybeesik a schillingi alföldi példányaiéval, feltűnő azonban, hogy amig utóbbi július végén - augusztusban "eltűnik", a g racile augusztus közepéig rajzik. A kevés példány alapján nem állapitható meg egyértelműen, hogy ez egy harmadik nemzedék példányainak rajzása-e (10. ábra). A hazánk faunájára nézve uj faj eddigi lelőhelyadatai: Ágasegyháza: buckás, 1956. Vn. 17, ló', 1956. VH. 16-20, lç, homokbuckák, 1956. Vin. 1, lç-, 1957. VH. 10, lo, Lovas-tanya, 1952. IX. 9, 4d\ 3ç, 1953. IX. 10, 4ó, 5o; Buda: 1873. IX. 19, lç; Budapest: 25,4c; Csévharaszt: 1972. VI. 19, ló, 1973. Vn. 3, lç, borókás, 1972. VI. 19, lç, (Pótharasztpuszta) 1938. Hl. 27, lç, 1938. VI. 11-13. lőlo, Jánoshalma: Illancspuszta, 1971. V. 29, ld, lç; Káposztásmegyer: 1921. VI. 2, lç; Kecskemét: 1890. VI. lç, korház melletti rét, nádas, 1954. vni. 13, lç, Móricgáti tanyák, 1954. VIII. 11, lç; Kelebia: Földi-erdő, 1956. VI. 26, 15,4o; Kisvárda: 1918. VEI. 13, lç; Peszér: ld; Pócsmegyer: 1938. VI. 9, ló; Rákosszentmihály: 1913. 4ç, 1917. VI. 24, 3ç; Szentlőrinc: 1908. VII. 12, lç; Szigetszentmiklós: 1908. IX. 10, lç; Tompa; 1949. V. 28, 3ç, Felsősáskalapos, 1962. VH. 27, lő; Vácegres: legelő, 1973. vn. 31, lç, A gyűjtők: BERÓ* L., CSIK3 E., EGYHÁZI Zs., ERDŐS J., HAL ÁS ZF Y É., HORVÁTH G., KAKASS B-né, KASZAB Z., MÓCZÁR L., PAPP J., STTEBER J-né, SZENTIVÁNYI J., TOLLÁR Gy-né, ÚJHELYI J., VAJDA E. voltak. Végezetül szeretnék köszönetet mondani Dr. SOOS ÁRPÁD-nak és BAKONYI GÁBORnak értékes tanácsaikért. VÁSÁRHELYI, T.: Angaben zur Kenntnis der Corei den -Fauna Ungarns (Heteroptera : Coreidae) Aufgrund von Untersuchungen des Karpatenbecken-Mate rial s der Heteropteren-Sammlung des Naturwissenschaftlichen Museums, Budapest, bringt Verfasser neue Beiträge zur Kenntnis der Phänologie einiger Arten der Gattung S tictopleur us, Myrmus und Chorosoma. Die von SOOS (1958) bekanntgegebene und von BENEDEK & JÁSZAI bestätigte Methode wird weiterentwickelt, insofern das Schwarmdiagramm der einzelnen Arten - zueinander um 5 Tage verschoben - in zweierlei Dekadaufteilung verfertigt wurde, wobei bei den so erhaltenen, sich überdeckenden Diagrammen in 5 tägigen (als Pentadon) Abschnitten der Durchschnitt berechnet wird. Dadurch werden z. T. die Ungleichmässigkeiten der ursprüglichen Diagramme ausgeglichen, die Veränderungen kommen deutlicher zum Ausdruck. Verfasser konnte nachweisen, dass die Exemplare von S. punctatonervosus und Ch. schillingi in der Grossen - und Kleinen - Tiefebene früher schwärmten als die nicht aus der "Ebene" stammenden Gebirgsexemplare (Abb. 6 und 9.) ferner dass die Männchen und Weibchen von S. abutilon und M. miriformis zeitlich etwas abweichend schwärmen (Abb. 7 und 8), dass S. abutilon jährlich 2 Generationen besitzt und, dass Ch. gracile wahrscheinlich jährlich 3 Generationen aufweist. Die Arten S. riveti und Ch. gracile sind neu für die ungarische Fauna.
