S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 27/2. (Budapest, 1974)
Apamea illyrea FRR. Nedvességigényes, Közép-Európában elsősorban dúsabb középhegységi réteken és magaskórósokban előforduló faj, amelyet a legtöbb szerző ritkának tart. Adatunk arra enged következtetni, hogy megfelelő élőhelyen nagyobb számban is felléphet, de repülési ideje meglehetősen rövid. Adata: Bükk-hegység, Jávorkút, 1971. V. 31., számos példány, leg. VARGA Z. Apamea pabulatricula B RAHM. Hazánkban eddig - a főváros környékétől, a Bükk- és Zempléni-hegységtől eltekintve - főként fénycsapdák gyűjtötték, kevés példányban. Uj adata: Jósvafő, 1972. V. 6. 1 9, leg. GYULAI I. Photedes captiuncula delattini VARGA: A faj elterjedését és taxonómiai tagozódását a szerzők egyike korábban már részletesen ismertette (VARGA, 1970). Itt csupán kiegészítésként közöljük, hogy az ott leirt alak Jósvafő környékéről újra előkerült: Haragistya, 1971. VI.30., 1 d", leg. GYULAI P. Porphyrinia ostrina HB. Mediterrán elterjedésü faj, amelynek egyetlen hazai előfordulása ismeretes Szombathely környékéről. Ujabb adata: Uj szentmargita, védett erdő (IBP-mintaterület), 1973. V. 4., 1 d*, leg. GYULAI P. - Itt emiitjük meg, hogy az ujszentmargitai IBP-mintaterületen végzett vizsgálataink során a közeli ohati erdőből már ismert Gortyna borelli lunata ( Hydraecia leucographa BKH.) is előkerült. - A további vizsgálatok hivatottak eldönteni, honos-e a faj hazánkban vagy pedig a szórványosabb egyedszámu vándorlepkék közé tartozik-e. Phyllophyla obliterata RMBR. Szubmediterrán elterjedésü faj, amely eddig csak a Dunántúl déli részéről került elő. Uj lelőhelyi adata: Máriagyüd, 1972-73., V. vége -VR. eleje, sok példány, leg. UHERKOVICH Á. Plusia chryson ESP. Eddig a Középhegység területén és Kaposvár környékén gyűjtötték (GOZMÁNY, 1970). Előfordulását ujabban, Szentpéterföldjéről, Kisvaszarbólés Erdősmecskéről mutatta ki fénycsapda, UHERKOVICH (1972) SeUyéről emliti. Később még több példánya került elő Gilvánfán és Komlósdon, leg. UHERKOVICH. Pynchrysia (Plusia) deaurata ESP. Hiányosan ismert elterjedésü, valószinüleg mediterrán-nyugat-ázsiai faj, amely azonban a délkelet-európai és ázsiai magashegységekben jelentős magasságokban is előfordul, ahol tápnövényei (Thalictrum-fajok a minus pseudominus csoportból) megvannak (pl. Pirin: Vihren, 2000 m). Elterjedését és szokástanát GOZMÀNY (1970) közli. Ujabb adata: Jósvafő, 1971. VRI. 14., 1 <f, leg. VARGA Z. Az adat azt példázza, 'hogy az UV-spektrumot is kisugárzó lámpával olyan fajo kat is gyűjthetünk, amelyeket különben "fénykerülőnek" ismernek (ezenkivül még Am — phypyra-fajok, Syngrapha modesta és variabilis , sok szövőfaj, ezeknek nőstényei is), és a gyűjteményekben zömmel kinevelt példányaik vannak. Pechipogo gryphalis H.-Sch. Mediterrán - kelet-ázsiai (Sibylla-tipu su), diszjunkt elterjedésü faj. Nálunk eddig csak néhány dunántúli fénycsapda fogta az utóbbi években (Szentpéterföldje, Gyulaj, Erdősmecske). További adatai: Sellye, 1969. VI. 24., Gilvánfa, 1971. Vn. 28., 1972. VI. 28., Komlósd, 1971. Vn. 25-26., összesen 5példány, leg. UHERKOVICH Á. A közölt adatokból kitűnik, hogy mindenütt nedvesebb, erdős területeken, valószinüleg egy generációban lép fel.