Dr. Papp Jenő szerk.: Folia Entomologica Hungarica 24/1-23. (Budapest, 1971)
pedig még az év folyamán teljesen ki tudnak fejlődni. A peterakás azonban hosszú ideig, július közepéig tart és a később kelt hernyók fejlődése annyira elhúzódik, hogy csak a következő évben fejeződik be. Amennyiben az ősz hosszú, meleg, természetesen megemelkedik azoknak a hernyóknak az aránya, amelyek az év folyamán elérik a teljes fejlettségüket. Vannak azonban olyan tények, amelyek szerint a fejlődés eltérő időtartamának az előidézésében örökletes adottságok játszanak szerepet. Emellett szól az, hogy a május végén laboratóriumi nevelésre behozott hernyók egy része teljesen azonos körülmények között még szeptemberben is kicsi maradt.Annak ellenére, hogy korai petázésből származtak és minden lehetőségük megvolt a b'-séges táplálkozásraja többiektől eltérően diapauza-szerü állapotban, L 2 , stádiumban teleltek át. Szabadföldön végzett vizsgálataim alkalmával, március végén és április elején, nem sokkal az imágók kelése és peterakásának megindulása előtt, több izben találtam egészen kicsi, L 2 stádiumú hernyókat. A P. tabaniformis fejlődésének a folyamatát a hazai viszonyok között a 2. táblázat szemlélteti (SZONTAGH, 1965): 2. táblázat A P. tabaniformis fejlődésmenete az I96I/64. évi vizsgálatok alapj án I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. H l H 2 H l HBI HBIo HBIo IoH, H l H l H l H l H l H 2 H 2 H 2 H 2 H 2 H, H 2 H 2 H, H 2 H 2 H 2 I = imágó, B = báb, o = pete, H-^ = elsőéves hernyó, H 2 = másodéves hernyó, H = bábozódás előtt álló első- és másodéves hernyó