Dr. Steinmann Henrik szerk.: Folia Entomologica Hungarica 23/1-12. (Budapest, 1970)

Néhány szó Ghána földrajzáról Afrika majdnem teljes területével együtt Ghana az ősi Gondvana földön fekszik, kőzeteinek túlnyomó többsége ennek megfelelően prekambriumi eredetű. A terület középső részét, a Volta meden­cét ősi homokkő alkotja kevés fiatal üledékkel. Gazdasági szem­pontból legjelentősebbek a Tarkwai szisztémához tartozó precam­briumi eredetű'quarzit, phy11 it és konglomerát kőzetek, melyek a ghánai arany, gyémánt és manganát nagy részét tartalmazzák. Ezeken kivül mozaik szerűen ősibb és fiatalabb kőzetek is elő­fordulnak, a legtarkább összetételt az ország délkeleti sarká­ban alkotva, ősi vulkánizmusnak (jórészt precambriumi) nyomai, a Volta medencétől eltekintve mindenütt fellelhetők. Jelentős hegyképző erők Ghana területén a precambrium óta nem működtek, de ennek az időszaknak gyűrődései, a Volta medencét kivéve, északkelet-délnyugati irányban az egész területen végigvonulnak. Az ősi hegyvonulatokból, az erózió következtében már csak domb­sorok láthatók, melyek csak néhány helyen érik el a középhegy­ségek 800 m feletti magasságát. Hasonló módon az erózió áldoza­ta lett a Voltától keletre húzódó vulkanikus hegyvonulat is. Az ország legmagasabb pontja, a togoi határ közelében, a Togo-Ata­kora .rendszerhez csatlakozó Afadjoto csúcs 885 m tengerszint feletti magassággal. Bár az abszolút magasságok nem jelentősek, a keményebb és lágyabb kőzetek találkozásánál gyakran alakultak ki égbe meredő, közel függőleges sziklafalak. Az ország vízhálózata meglehetősen sürü, a folyók vizhozama azonban igen erősen évszakhoz kötött. A száraz évszakban ugyan­is a patakok és kis folyók jelentős része kiszárad, vagy leáll és a viztükör elszigetelt medencékre, tócsákra szakadozik. Az esőzések rendkivüli hatása a vizhozamra, legjobban a Volta ada­taival szemléltethető (Boateng); mig à száraz évszakban a Volta vizhozama alig 30 m5/sec,esős évszakben elérheti a 10.000 wP/aec értéket is. Az ország legfontosabb vízrendszere a Volta rend­szer, mely az ország 67 #-át foglalja el. A Volta medencéjének alsó és középső szakasza alkotja Ghánában a hatalmas, mestersé­ges Volta tavat, melynek hossza több mint 300 km. A Voltától

Next

/
Oldalképek
Tartalom