Kovács I. Endre szerk.: Rovartani Közlemények (Folia Entomologica Hungarica 15/14-32. Budapest, 1962)
masztja ezt a feltevést az a tény is, hogy a lárvák kedvelik a vizi növényzettel dúsan benőtt vizeket / Rymphaea alba , Scirpus lacustris , Stratlotea aloides , stb./. Az Aeschna viridis EVERSM. boreokontinentális faj. R. TÜMPEL /1922/ és P.B. BELYSCHEW /1958/ szerint főleg nagykiterjedésű sikságokon,alföldeken fordul elő. Az eddig ismertté vélt előfordulási adatok alapján ez a felfogás valószínűnek látszik. Elterjedési területe /areálja/ az alábbiakban körvonalazható: Hollandia, Német-sikság /Halle, Hannover, Bremen/, Lengyel-eikság, Szilézia, Dánia, Svédország D-i része, Finnország, az É-i és a D-i részek kivételével a Szovjetunió európai részei, Közép-Ázsia É-i része, a Kirgiz sztyeppék, Ny-Szibériában fel erdő és erdős-sztyepp övezet, Távol-Keleten pedig az Ussuri-sikság és az Amur medencéje. F.Bc BELYSCHEW /1958/ véleménye alapján további előfordulása Szibériában a Felső-Jenyiszej síkságán, a Bajkál mellékén, valamint a Bajkálon-tuli /Dahuria/ területen várható. Az a tény, hogy a faj előfordulására vonatkozó adataink meglehetősen szórványosak, valószínűleg azzal függ össze, hogy etológiája a többi szitakötőktől eltérő /főként alkonyatkor repül/, s igy könnyen elkerülhette a gyűjtők figyelmét . A sárospataki lelőhely az Ae. viridis EVERSM. legdélibb európai előfordulási adata. Az imágó és a lárva tulajdonságainak figyelembe vételével további előfordulása elsősorban a Bodrogköz és a Szatmár-beregi sikság területén lehetséges. Ezt a véleményt alátámasztják a terület éghajlati sajátosságai, valamint az a tény is, hogy az emiitett két területről alig van néhány szitakötő-faj előfordulásáról adatunk.
