Soós Árpád szerk.: Rovartani Közlemények (Folia Entomologica Hungarica 9/13-24. Budapest, 1956)
ez a régi nomenklatura volt használatban. Abafi emiitett munkája pl. Berge lepkehatározója alapján készült. Spuler komoly igényű műre /Die Schmetterlinge Buropas/ érzi és kifejezésre juttatja azt,hogy a Lyeaenidák osztályozása revízióra szorul,azonban mégsem jut tul a Staudinger-Hebel katalógus rendszerén. Seitz nagy összefoglaló müve,sőt annak 1950-ban megjelent „ Supplemente je is megtartja ezt az elavult és kritikátlan felosztást és a régi elnevezéseket .Ennek tul aj doni torn, hogy önálló kutatások híján nálunk a fenti generikus nevek a legújabb időkig használatban voltak. A Lyoaena név Pabricius-tól származik, aki azt a különböző tribuaokból származó fajokra alkalmazta. Curtis 1828-ban kiválasztotta a Lyoaena nevet a Papilio phlaeas L. számára genus névként s igy ez a faj lett a Ly caena-genus generotipusa, s a phlaeasszal kongenerikus fajok,tehát a „rézvörösök" e nem többi fajai. Tévesen és helytelenül használták tehát e nevet a (t kék n-ekre. A Polyommatns-genust Latreille állította fel,generotípusául az ica- rust jelölte meg.Ennek a jellemző fajnak a genus nevét használjuk az egész Polyommatini nemzetség megjelölésére. E tribus nemei mind morfológiai, mind pedig anatómiai szempontból többé-kevésbé különböznek. Jellemző rá az is,hogy a legtöbb fajnál erős sexuália dlmorfizmus áll fenn.A nemek közti eltérést nemcsak sok faj hímjének szerkezeti kék szine okozza,hanem rajzolatban is van különbség. A különnemű egyedek felülről nézve sokszor egyáltalában nem is hasonlítanak egymáshoz. Nem osoda, hogy itt is megtörtént egyazon faj különböző nemének más fajként történt leírása és elnevezéss / bellargue ő*, thetis o/. A fonákon azonban ez az eltérés már inkább csak az alapszínben mutatkozik meg, a rajzolatban alig.Igy tehát a Lyeaenidák leírásánál és meghatározásánál a fonák a döntő,ennek vizsgálata nélkül a fajok és alfajok biztos meghatározása alig lehetséges. Ezért a Lycaenidarajz elemzése alapjául a fonák szinét és rajzát veszem. A lepkék szárnyát három területre szokták felosztani /1.ábra/. A külső szegéllyel párhuzamosan a külső szegély és attól befelé, kb. a szárny l/?-áig terjedő rész a limbalis térség, a középső rész a discalis, a szárnytő körüli rész pedig a basalia
