Rovartani Közlemények (Folia Entomologica Hungarica 3/2. Budapest, 1949)

észre. Mert egyszerűen azt az ellenvetést tehetjük, hogy egy-egy elszigetelten álló, meleg nyár a múlt évtizedekben is adódott.

4 Ezzel odajutunk, hogy az 1945-ös nyarat kell a kitörés időpontjául megállapítanunk. Igaz ugyan, hogy ebben az esetben feltűnő nagy a Libythea-tó\ az első rohammal meghódított terület. De viszont, ha, számbavesszük, hogy újabb két év múlva pillangónk már a Nagy szálig is el tudott jutni, az első ( ?) kitörési évben megtett út hossza nem mondható kirívónak. Eddig összegyűlt adataink alapján tehát annak feltevésére kényszerültünk, hogy amikor az utóbbi évek meleg nyarai a L. celtis-t kicsalogatták eddigi otthonából, s egyúttal elszakították ősi dajka növényétől, az új terepen valami más, előttünk máig ismeretlen pót-dajkára fanyalodott reá. Persze azt szeretnők, ha az új tápláló növényhez való hozzászokás egy füst alatt edzettebbé is tenné a Libythea-t, hogy a jövőben a mi átlagos, kevésbbé meleg nyaraink se szorítsák vissza ezt a nagyon szívesen látott jövevényünket. Ugyanitt emlékeztetnem kell arra is, hogy a L. Celtis régi otthonában nyaranta két nemzedékben repül; az első június elejétől július közepe tájáig, a második augusztus második felétől. Az áttelelt példányok május elejéig élnek. Mindezek felújítását az a körülmény indokolja, hogy a hazánkban mostanában zsákmányolt vagy megfigyelt példányok mindegyike az I. nemzedékből való. Nagyon fontos tehát az augusztusi nemzedék megállapítása, mert ennek kimutatása nélkül — szigorúan véve — még ma is csupán bizonyos fenntartással beszélhetünk a L. Celtis itteni végleges meghonosulásáról. Igaz ugyan, másfelől arra az eshetőségre is gondolhatunk,hogy az északra fölnyomulás és élelem változtatás nyaranta egyetlen nemzedékben való megjelenéssel járhat karöltve. Ezekután pedig arra hívom fel a figyelmet, hogy az őslénytani irodalom adatai szerint a Celtis austrális a diluvium enyhe szakaszaiban az egész Kárpát-medencében honos fanem volt. ősmaradványaira a preglaciális szakasz idősebb rétegeiben, Püspökfürdőn, majd Brassó mellett épp úgy reábukkantak, mint a jóval későbbi közép-pleisztocén korból származó süttői (Komárom vra.) üledékében. Ennek szemelőtt tartásával jogosan következtethetünk a Libythea akkori széleskörű elterjedettségére. Igaz ugyan, hogy ennek a szép pillangónak valamelyes ősmaradványa mind máig nem került napfényre, s így az avatatlan azt az ellenvetést is tehetné, hogy ez a lepkefaj akkor még nem volt meg. Ám ezzel szemben elég a L. Celtis minden tekintetben szembeötlő, magas fokú kikülönültségére, mint régen, legalább a püocénben történt kialakulásának bizonyítékára rámutatnunk. Mindezeket tudva, igen nagy ősélettani jelentőséget kell tulajdonítanunk a Libythea legújabb térfoglalásának. Mert hiszen ennek 4 Ha csak egyúttal föl nem tesszük, hogy eféle Libythea kitörések a múltban is előfordultak, csakhogy a pillangó meghonosodni mégsem tudott s így az akkori lepkészek figyelmét elkerülte.