Dr. Surányi Pál szerk.: Rovartani Közlemények (Folia Entomologica Hungarica 1/1. Budapest, 1946)

száraz és meleg éghajlat alatt kénytelen tenyészni. Ezért lucosaink ritka esetben egészségesek és így fokozott mértékben reagálnak a káros hatásokra. Ez viszont azzal jár, hogy a megrendült egészségű fákat a másodlagos kártevők könnyen támadják meg. A védekezés első feladata az, hogy az erdőt megtisztítsák mindattól a faanyagtól, amely alkalmas a másodlagos kártevők, főképpen a szúfélék megtelepedésére. El kell távolítani az erdőből minden ágat, gallyat, sérült, letört, ledöntött fát. Amennyiben ez teljes mértékben meg nem valósítható, a döntött es sérült fákat le kell kérgezni és a lehántott kérget az ágakkal együtt elégetni. Gondosan figyelemmel kell kísérni az erdőben a szúállomány menynyiségét és meg kell állapítani, hogy növekedik-e az alapállománya, vagy pedig nem. Ha igen, meg kell tenni az ellenrendszabályokat. Ennek a kettős, de párhuzamos műveletnek eszközei az ú. n. csalifák. A csalifával való megelőzés, illetve leküzdés alapeszméje az, hogy a szúk számára mesterségesen különlegesen alkalmas és megfelelő, tehát rendkívül vonzó, költésre kiválóan alkalmas faanyagot teremtünk. Gondosan kiválasztott helyen fákat döntünk le és azokat ágastól vagy legallyazva változatlanul, kéregben hagyjuk meghatározott ideig. A szúk megszállják a nekik szánt csalifákat és, elegendő költőfát találván, nem mennek rá az egészséges fákra. A csalifákban fejlődő szúlárvákat időről-időre megvizsgáljuk és amikor azok elérték teljes fejlettségüket és esetleg már bábulni kezdenek, a kérget a fákról lehántatjuk és a gallyakkal együtt elégetjük. Ezáltal megakadályozzuk a bogarak kifejlődését és megsemmisítjük a nemzedékeket. Általában nem lehetünk ebben a tekintetben eléggé kíméletlenek. Minden törzset, amely szúfiasítást tartalmaz, le kell dönteni és a kérgét lehántani. Ezzel a ma már általános és mindenfelé bevált eljárással a szúkat elvonjuk az egészséges faanyagtól és tömegüknek jó részét kivonjuk az erdő életközösségéből. Ha megfelelő tudással és alapossággal járunk el, sikerre számíthatunk. Természetesen elkerülhetetlenek bizonyos ismeretek, amelyek a kártevő fajára és életmódjára vonatkoznak. A csalifák fogékonyságát növelni lehet, ha nem gondolomra, hanem a. faj különleges igényeinek megfelelő helyre és mikroklíma alá helyezzük el azokat. A különleges irodalom erre vonatkozóan gyakorlati tanácsokat is ad. A szúállomány folyamatos megfigyelése nélkül nem tudunk magunknak képet alkotoni sem a helyzet jelenlegi veszélyességéről, sem pedig a szúállomány várható továbbfejlődéséről. Nem csak tudományos érdekből, hanem a gyakorlat szempontjából is rendkívül kívánatos volt, hogy a szúveszedelem intenzitásának megítélésére használható mértéket állapítsanak meg. A legfontosabb kérdés, amelyre feleletet várunk, az, hogy milyen mértékben fog egy szúcsapás a jövő nemzedék lebonyolódása után megnagyobbodni, ha a bogarak az elmaradt védekezés következtében szabadon kirepülhetnek. Erre bizonyos határok közt kielégítő feleletet képes adni az ú. n. kiterjedést tényező. Ez aránylag egyszerű képletből kiszámítható szám, amelynek nyerésére szükségünk van a bogárfajnak egy négyzetméterre vonatkozó szaporodási adataira. Akár a Seitner-íéle (1923) eredeti