Folia archeologica 52.

Vörös István: Ló az Árpád-kori Magyarországon

Ló л/. ÁRPÁD-KORI MAGYARORSZÁGON 191 „parafredus, vagy veredarius; paraveredus", JAHNS 1872, I. 4., vagy „poros/ka" Gy. IV. 368.), „destrarios, dextrarius" (1283., „jobbjukon vezetett harci paripák" J AHNS 1872. II. 104.); katonai/hadi ló „expedicionem" (1077-1095. László Deer. II. 15.), „exercitualis" (1095-1 116. Kálmán Deer. I. 36.), megyei ló ? „megalis" (Corp. Jur. 106, 5. lábj., ERDÉLYI 1907, 6.). IV. Béla 1252-ben a Nógrád megyei pohárnok két liât „vaspáncélban, lejükön vaskalap, pajzs, lándzsa, íj, nyilakkal katonalovon" hívta hadjáratba (PAUI.KR 1899, II. 220.). Vannak szekeres lovak - „equum currigere" (1208.), „equum curriferum" ( 1208-35., VR. 36.), valamint vezeték-, és szállító lovak (1152. II. Gézának Przemysl városa alatt, OEvk 173.). Volt gyorsan futó ló „cursarius" (pl. 1212. OEvk. 341.), jó ló „bonos" (1283.), és hátas!málhás, vagy kis ló „runcinus, equus minor". Érdekes, hog)' az oklevelekben molnár lovakról „equi molendinum"-ról nincs említés. Л Dunán hajóvontató lovak alkalmazásáról van adat (1237/40., Gy. II. 641.). Pedig a vízimalmok mellett kellett lenni szárazmalmoknak is, amelyeket barmok (ökrök/lovak) forgattak. Szent Gellért legendájában (12.) található a rá vonatkozó adat: Gellért püspök kérdésére az őt kísérő Valter válaszol: „[...] a malom nem barom vontatású (non quolibet trahendo iumento), hanem kézi erő forgatásával működik" (SRH.II. 498.). A lovak színe A lovak színét a bőr festékanyaga, a fedő-, és hosszú szőrök színei határozzák meg. Kovácsy B. és Monostori K. szerint a lovak alapszínei a fehér, a fekete, a pej, a fakó és a sárga (1892, 202.). Az alapszínek a ló szőrköntösében keveredhetnek, egyes testtájakon pedig változatos színárnyalatok adódhatnak. Az oklevelekben szereplő lovak színei rendkívül változatosak, vannak egyszínű, keverékszínű és tarka lovak. Általában az alapszíneket, illetve ezek árnyalatait nevezik meg. Az Árpád-kori lovak alapszínei a fehér, a fekete, a szürke, a pej, a veres és a sárga színek. A színárnyalatokat pedig - mint ma is - annyiféle névvel illették, hogy sokszor a ló valódi színe - a leíró szándéka ellenére - sem egyértelmű. A lovak színének meghatározását nem könnyíti meg az oklevelekben előforduló színek latin és magyar alakjainak szélsőségesen eltérő formája és értelmezése sem (pl. „szög — lüscus" SRH. I. 368. 4. lábj.; „szeg - szög: sötét, barna", GYÖRFFY 1977, 481., szár „sáfránysárga", TESZ III. 146., 792.).' A középkori lovak alapszíneit a következők: voltak szög (seugus, zeu, seco, zew) - sárga színű; szár (zar) — fehér színű; pej (pey, pei) - barna, „vöröses-barna" színű; rufum, werus, rubri, ruffo, ueres - veres/piros színű; ruh, zurdyn, füsci - szürke színű; és nigrum, feketeu — fekete színű lovak. A lovak tarkaságát a „peg, pegy, peeg" szavakkal jelezték. A 14. századi Képes Krónikában szerepel Szent László (1077-95) lovának a neve „szög", amit a sárga színe miatt kapott „super equum illum, quem Zug (Zog) nominahat.[...]" (SRH. I. 368.). Bárca nb. János comes lia Elias ( 1270. Bárca, Abaúj vm.) egyenként 2 M-t érő - jegyes - lovainak színei: „sueges pey coloris" („szöges, sárgás", világos pej) kun mén, „feketeu pey coloris" („fekete"-, sötét pej) kun mén, „ruli coloris" („sötétszürke", szürke) kun mén, „z

ins zeu coloris" [szíjas ? (hátú) „szög" sárga] oláh (?) mén (Gy.I. 67.). A lovak szőrköntösén eltérő színű és különböző alakú foltok = jegyek alakulhatnak ki. Ezeket az oklevelekben is „signum" - jel/jegy, és nem a mesterséges előállított „bil

log" - bélyeg formában jelzik. A V aradi Regesztrumban (1208—35.) egy „szekeres ló, jegy nélküli csikójáról" (equum pullum currigere [...] ecjuum sine signo" található feljegyzés (VR. 36.).