Folia archeologica 52.

Vörös István: Ló az Árpád-kori Magyarországon

186 VÖRÖS ISTV ÁN 1285: 80 ló IV. László a Torockó közeli Hódtavávál a lázadó kunok ellen 1285 tavaszán vívott csatában nyújtott segítségükért, [...] továbbá szorult helyzetében tőlük kapott 80 lóért az Aranyos földjén lakó székelyeknek adta újból apja V. István által korábban adott földeket és tartozékokat. A kiváltságlevél kiadása 1289. szept. 18-án (PAULER 1899. II. 407; Erd.Okm. I. 278-279; Km.Konv.Jk. I. 175.). Évszázad Eset Lovak száma Lóállomány ismert összetétele 11. század 6 1274+ csikók ménesek 850 kanca, 54 mén, 50 csikó 12. század 7 408 + ménesek 116 kanca, 237+mén, 24 csikó 13. 1. fele 1 1 632 + lovak + ménesek 179 kanca, 23 mén, 2 csikó 13. 2. fele 14 224 + lovak + ménesek 123 kanca, 8 mén, 1 csikó 38 2538+ 1268 kanca, 326 mén, 77 csikó + - ismeretlen számú ló(vak) 7. táblázat. Árpád-kori lóállomány ismert összetétele Az ismert nemű lovak száma 1594 egyed, a nemek aránya: közel 80% a kanca és 20% a mén. A lóállomány szaporulatát a nagyszámú kancaménesek biztosították. Az ismert összetételű ménesekben 30 - 50 - 73 és 130 kanca volt. Ahol a méneket is említenek, ott 1 ménre 25/26, illetve 36 kanca jutott. A korábbi Lex Salica XXXVIII.3.§. szerint egy ménhez általában 12 kanca tartozott (KTESZGy. 107.). Úgv tűnik, hogy Magyarországon a 13. században magánszemélyek és/vagy intézmények birtokában nagy (ezres) létszámú ménesek nem voltak. Az oklevelekben említett legnagyobb ménes 300 egyedből állt (1231.), nagy ménesnek számíthatott a 120 (1237.), és a 135 (1220.) lóból álló állomány. Az ország lóállományának döntő többsége a gazdasági, és/vagy katonai szolgálatokat lóval ellátó jobbágyok és szabadok tulajdonában voltak. Az Árpád-kori kitartással kapcsolatban - minden alapot nélkülözve - alakult ki az az általános vélemény, amely szerint az a 18-19. századi „rideg lótartáséval" egyezett volna meg. Az újkori állapotokat úgy vetítették vissza a középkorra, hogy azután a ridegtartást, mint „középkori örökséget" folytonosságként abból eredeztethessék. Pedig a legkorábbi középkori oklevelek tanúsága szerint is a lovak élelmezésére és tartására nagy figyelmet fordítottak. Általában a gazdasági haszonállatok, így a szarvasmarha, juh és a ló téli takarmányozását volt hivatva biztosítani a nagyszámú kaszáló rétek, a „

locus fenum-ók". A lovak elkülönített legeltetése pedig a lé) legelőkön „

locus ad pasam equorum" történt (1055., Gy.ÁO. 23., 108.). Ősszel szekérrel begyűjtött és szállított széna (eurrus feni), továbbá a zab is „sapones auene adp(re)benda equo(rum)" a lovak téli ellátását szolgálta (1086. Gy.ÁO. 29., 115.). Az Ansbertus-féle krónika örökítette meg, hogy Magyarországon 1189ben átvonuló keresztes hadseregnek III. Béla többek között ló abrakkal „

pabulum equorum'' megrakott hajókat és kocsikat is adott (naves [...] et plaustra, Gy. II. 276.). Az egyik legkorábbi lóistállóra vonatkozó írásos adat 1 1 13-ból Marót (Bars vm.) határából „stabulo equorum silva" formájában ismert (Gy.I. 461.). Szent Gellért legenda 8. fejezetében lóistálló — „equos domitos" kifejezés nem szerepel (SRH.II. 489., téves hivatkozás LLMH III. 237.). 1132.e. Lampert comes Megyeien (Pilis vm.) szőlőt, [...] és „helyet" vásárolt házak, pince és istálló „stabula" számára (Gy. IV. 658.). A lótartással hozzák kapcsolatba Szent Gellért Deriberatio-jának egy „rejtélyes" mondatát is, amelyben a Jotium equ(u)orum" szerepel (Deriberatio VIII. könyv 147r 12 sor, 586—587.). Karácsonyi János értelmezése szerint az elmarasztaló meg-