Folia archeologica 52.

Vörös István: Ló az Árpád-kori Magyarországon

164 VÖRÖS ISTV ÁN ra, részben a sisak alatt ételadomány csontmaradványa, egy juh ágyékcsigolyája feküdt. A sír kora a 13. század 2. fele (1246-1259, HORVÁTH 2001, 191.). 1.1. A CSENGELEI ÁLDOZATI LÓ SÍRPOZÍCIÓJA, FELSZERELÉSE A ló csontváza a szűk K-i (40/56.sz.) sírrészben a jobb oldalán feküdt; a ló gerincoszlopának háti része a kőfalhoz, a szorosan felhúzott mellső lábvégek patákkal hátrafelé a dorsalis oldalukkal, a behajlított hátulsó lábak pedig előre álló patákkal a sír K-i falához támaszkodtak. A ló feje DDK-i irányban rézsútosan a jobb oldali állára állítva, kissé megtámasztva feküdt. A ló gerincoszlopának íve az ágyéki régióban megtört, a medence előtt pedig megszakadt. A lovat úgy helyezték a sírba, hogy a jobb oldalára f ektetve a feje, nyaka, és a törzs régiója kitöltötte a sír 2/3-át. Hogy az ágyék-far rész is elférjen, azt kissé megemelve - a has felé húzva átlósan helyezték a sír É-i végébe. Ezt igazolja az a megfigyelés is, amely szerint a ló feje, nyaka, és a törzse - szabályosan — a jobb oldalán feküdt, az ágyéki régiója (ágyékcsigolyák és részben a medence) peclig ca. 60°-al elfordulva a hasi (ventralis) oldalán „fekvő" helyzetben került elő. A ló szájában 2 (1 + 1) karikás csuklós, kéttagú vaszabla volt. A zabla „in situ" helyzetéből megállapítható volt, hogy az oldalkarikák mindkét oldalon lefelé lógva (HORVÁTH 2001, 92.), a két szájvas pedig ca 60°-os szögben elhajolva (fordított) Valakban rögzült. Az oldalkarikák csak laza pofaszíjak esetében, vagy abból kikapcsolva fordulhattak lefelé. A szájvasak a szájüregben csak akkor fordulnak el Valakban, ha az oldalkarikákat a szárakkal olyan erősen húzzák lefelé, hogy a zabla oldalkarikái a szájszéleket összenyomják, majd az állkapocs külső falához szorulnak. Ha volt a ló fején kantár, az csak egy egyszerű „kötőfék"-kantár lehetett. A csikózabla egyetlen oldalkarikájába (zablakarikájába) kötötték mind a pofaszíjat, mind a kantárszárat. A csengelei ló rekonstruált kantárzata ettől eltérő szerkezetű (HORVÁTH 2001, 213.). A felemás kengyelpár közül a jobb oldali kengyel a 18. hâtés az 1. ágyékcsigolya fölött a középső kőfalhoz támaszkodva talpalójával f elfelé; a bal oldali kengyel a ló nyakára csúszva, és az 5-6. nyakcsigolyákhoz támaszkodva az oldalán feküdt. A kengyelszíj csatok a két kengyel között a hátgerinc nyúlványain, a nyereg hevedercsatja a bal oldali 10-1 1. bordafej közelében került elő. A kengyelek és a nyereghevedercsat sírpozíciójából valószínűsíthető, hogy a nyerget a kengyelekkel együtt a ló sírba fektetése után helyezték (dobták?) a lóra. 1.2. A CSENGELEI LÓ CSON TVÁZA, TESTALKATA A ló csontváza 210 db csontból áll: fej - 5 db: koponya (2-3. ábra /.), mandibula és nyelvcsont-pár, törzs - 125 db: 46 db csigolya [7 vertebra cervicalis, 18 vert. thoracalis, 6 vert. lumbalis, 4 (!) vert. sacralis (4. ábra), 1 1 vert. caudalis], 72 db borda [36 (18 pár) costa, 36 (18 pár) bordaporc], 7 stenebra, mellső végtag - 40 db: scapula-humerus-radius-ulna, 7 carpale, 3 mc, ph.1-11III., 3 sesamoideum sin. et dext. (5. ábra), hátulsó végtag - 40 db: pelvis-femur-patella-tibia-fibula, 6 tarsale, 3 mt, ph.I-IIIII., 3 sesamoideum sin. et dext. (6. ábra). Mind a hosszú csövescsontok, mind a rövid tömörcsontok állapota olyan kitűnő volt, hogy középkori eredetüket - a ma élő lovak „nehéz" csontjaival szemben „csak" a könnyű súlyuk jelezte. Ez tette lehetővé, hogy a csengelei ló csontvázát Sótonyi László - nyugalmazott mosonmagyaróvári egyetemi tanár 1998-2000