Folia archeologica 51.
István Vörös: A magyarországi fosszilis Elephantidák biokronológiája
BlOCHRONOUH.Y OF FOSSIl. F.IIPI lAN'TIDAi IN HUNGARY 27 PALAEOLOXODON MATSUMOTO 1924. Palaeoloxodon antiquus (FALCONER et CAUTI.EY 1846) Lelőhelyek: kavicsból - Győrszabadhegy, Győrújfalu Kavicsbánya (JÁNOSSY et KROLOPP 1994); Vác-Dunameder; Lökösháza Kavicsbánya 15-20 ni mélyen (4. ábra 2.); Budai Várhegy, Országház, u. 14. és a Szentháromság u. 7. alatt: a mésztufa feküjét alkotó „lösszerű porhanyós meszes agyagból (= mésziszapból) alsó molaris (4. kép 3., MOTTL 1943; KRETZOI 1965; JÁNOSSY 1969, 1976; VÖRÖS 1983). Geológiai kora: Magyarországon a Palaeoloxodon antiquus leletek datálása kisérő faunák hiányában csak közvetve végezhető el. A legfontosabb P. antiquus lelet a Budai Várhegy mésztufa fekvőjéből került elő, mésziszapból. A budai Várhegyen a budai márgára települt folyami lerakódás, mésziszap és a mésztufa Elephantidae fajai sztratigráfiailag és rendszertanilag jól elkülöníthetők egymástól. Az Archidiskodon és a Mammuthus (Parelephas) fajok egykorúsága - a jelenlegi ismereteink szerint - kizárható. A két genus fajainak rendszertani különválasztása a múlt század 40-es éveiben még nem volt egyértelműen elvégezhető. A budai Várhegy, Uri u.72. Elephas leleteit MOTTI , azonos korú, fajú archaikus „trogontherii-nek" határozta meg. A maradványokat magába foglaló üledéket pedig „folyami lerakódás, teraszhomok-kavics, homok-kavics, kavicsréteg" stb. írta le (MOTTL 1942, 1943) annak ellenére, hogy a leleteket begyűjtő KADIC pontosan dokumentálta és leírta, hogy a maradványok a „homokos agyagban" ( KADIC 1939, 3. kép, 2. réteg), és a „vasas kavics rétegben" (KADIC 1939, 3. kép, 4. réteg) voltak. A „vasas kavicsban" levő emlősmaradványok KADIC szavaival „az előbbihez - t.i. a 2. rétegéhez VI. - voltak hasonlók" (KADIC 1939, 7.). A „hasonló", és nem az „azonos", vagy „megegyező" jelző használata - véleményem szerint - a két réteg (a 2. és a 4.) emlősmaradványaiban jelentkező eltérést jelezhette. Hog)' ez nem csak feltételezés és erőltetett filógiai elemzés, bizonyítja a maradványokon található üledék nyomok eltérése is. Valamint, hogy a „teraszkavics" elefánt maradványai közül MOTTL „ősi meridionaloid Elephas trogontherii", illetve ,Arch. trogontherii" fajokat határozott meg. Ezzel is jelezve a korai, archaikus alak előfordulását (MOTTL 1942, 1943). Az evolvált Arch. m. ürömensis a budai márgára települt „homokos agyagban" volt (KADIC 1939, 3.kép, 2. réteg). A Mammuthus (Parelephas) trogontherii a vastag „homokos agyag" rétegbe bevágódott meder feltöltésben, egy meddő agyagrétegre települt „vasas kavicsrétegben" (4. réteg) volt. A Palaeoloxodon antiquus a budai márgára települt „folyami lerakódás" sorozat (KADIC 1939. 3.kéj), 2—9. rétegsor!) fedőjét alkotó „lösszerű, porhanyós meszes agyagban" = mésziszapban volt (MOTTL 1943). A Kárpát-medencében a Palaeoloxodon antiquus faj terminus |)ost quamja az Alsó Bihari alemelet legkésőbbi szintjétől megjelenő Mimomys savini-s győrújfalui „folyami lerakódás" rétegsorozat kialakulása (JÁNOSSY et KROLOPP 1994); a terminus ante quam-ja pedig a középső pleisztocén Oldenburg/Steinheim/ emelet Castellimi faunaszakaszával (Mindel-Riss interglaciális JÁNOSSY 1979) datált mésztufakomplexum. A Budai Várhegyről és a másik négy kavicsrétegből származó P. antiquus molarisok jellegük és fogparaméreteik alapján az un. „archaikus" alakkörbe tartoznak. A Közép- és Nyugat Európa alsó pleisztocén üledékeiből az „idős (GünzMindel)", illetve a felső pleisztocén „fiatal (Riss-Würm)" P. antiquus a Kárpátmedencében ez idáig nem került elő (2. táblázat).
