Folia archeologica 48.

Simán Katalin: Az őskőkori pattintott kőeszköz gyártása és szakkifejezései

ŐSKÖKORI PATTINTOTT ESZKÖZÖK 19 1 akár retusálás, akár felszíni megmunkálás vagy vésőéi kialakítása után. Néprajzi párhuzamok arra utalnak, hogy az éles szélű szilánkot vagy pengét eredeti szélével kezdik el alkalmazni, és csak a munkáéi megkopása után kezdik el a retusálást. Régészeti feldolgozásban ugyanakkor kiemelt szerepet juttatunk az úgy nevezett retusált eszközöknek, melyek formájukban és funkciójukban is eltérhetnek az eszköz elsődleges formájától és funkciójától. így fordulhat elő, hogy a tipológiai elemzés minden szándéka ellenére nem azt mutatja ki, milyen eszközöket készítettek és használtak a lelőhelyen, hanem leginkább azt, milyen retusált darabokat tartottak használatra alkalmatlannak. Lényeges, hogy elkülönítsük a szilánkoláson belül a retusálást. A retusálás a szilánkolásnak az a fajtája, mely nem forma kialakítását célozza, hanem az eszköz vagy szerszám valamely szélének szabályozását. Ennek megfelelően lehet élretus, amikor a munkaélt vagy környezetét alakítja a kívánt vastagságúra és élességűre, vagy tompító retus, amikor a cél az élesség megszüntetése. Ebből a szempontból lényegtelen a tipológia által meghatározott számtalan formai elem, hiszen ennek egy része stiláris vagy hagyományos, egy része technikai vagy szükségelvű követelmény. 15. ábra Kis élszögű széles szilánk (a) és nagy élszögű vaskos szilánk (b) élének megújítási fokozatai a kimerülésig. Fig. 15: Rejuvenation phases of a wide flake with a flat edge (a) and of a thick flake with a steep edge (b). A retusálás eszköze a retusáló, ami lehet kő, agancs, csont vagy fa. Általában pálca alakú vagy hengeres. Súlya, mérete alatta van az ütőkőének. A régészeti anyagban rendszerint kizárólagos alapon kerül meghatározásra: olyan kő, nem természetesen hasadt illetve koncentráltan kopott csont vagy agancs, aminek más funkció nem képzelhető el. Gyakorlatilag az ebéd után megmaradt, simára szopogatott oldalas maradéka is szolgálhat retusálóként. A retusálás alapvetően két funkcionális típusra osztható. Az egyik a kívánt szélek kialakítását célozza (tompítás, vállazás, nyelezés, fogazás), míg a másik a munkáéi frissítését végzi el. Az első típus megelőzi az eszköz használatát. Ide tartozik a bifaciális eszközök felszíni retusa is. A paleolitikum késői szakaszában ezt előzheti meg a kő hevítése, melynek során az anyag ridegebbé válik, könnyebb nyomásos technikával hosszú, vékony szilánkokat leválasztani. Ennek ugyancsak homorú szilánk lesz az eredmé-