Folia archeologica 45.

Dienes István: A honfoglalás kori magyar kovácsok egyik mesterfogásáról (Jegyzetekkel ellátta: Fodor István)

204 Kiss E

I ELE tartásainak (január 6-án). Ez az ún. Nagy Vízszentelés, melyet eredetileg az ünnep éjszakáján végeztek, és amelyben Jézusnak a vízbe való lemerülését, és ezáltal a vizek megszen telését rituálisan egy keresztnek a vízbe való háromszoros bemerítése jelképezi, a Szentlélek alászállását pedig szentelt olajnak a vízbeöntése szimbolizálja. A szertartás néha folyóknál vagy tengernél zajlik le, kolostori környezetben pedig (pl. az Áthosz-hegyen) a templom előtt álló centrális, pavilonszerű épület, az ún. phiálé ad neki helyet, mely a vízszentelésliez szükséges nagyméretű medencével is rendelkezik. Ezzel a vízzel (görögül: agiazmosz) aztán meghintik a jelenlévőket, a templomot, egyéb épületeket és a földeket is körmenetben, amihez így szükség van egy, a beszterceihez hasonló funkciójú víztartó edényre. Emellett a szenteltvíz másik igen fontos funkciója a betegek meghintése, amire az edény felirata is utal. Ugyanakkor egyes eszközök megáldását, liturgikus vagy akár hétköznapi használatbavételét is a szentelt vízzel való meghintés kíséri az ortodox gyakorlat szerint, így az gyakran elfogy év közben. A szenteltvíz pótlása eredetileg a hónapok elején történt, az ún. Kis Vízszentelés szertartása során

5, mely azonban később időtől és helytől független, azaz magánházaknál is elvégezhető szertartássá vált. Nyugaton a szenteltvíz használata egészen a karoling időkig inkább a magánszférában voltjelen.

6 A karoling idők végén jelent meg a templomon belül a vízszentelés szertartása: a vasárnapi mise előtt került sor vízáldásra és a jelenlévők meghintésére. Egyes területeken - így a Német-Római Birodalomban vagy Magyarországon - a 11. századtól ismert volt a Nagy Vízszentelés szertartása is Epiphánia ünnepén (jan. 6-án), görög eredetének megjelölésével.' A besztercei edény egyedülálló a bizánci emlékanyagban: ez az egyetlen olyan ma ismert, a bizánci stíluskörhöz köthető tárgy, mely eredeti rendeltetése szerint a szenteltvíz szállítása céljából készült. Noha a bizánci peremterületek emlékei még nem eléggé ismertek a szakirodalomban, mégis jellemző az, hogy ilyen tárgy létezésével a szakirodalom megfelelő forrásadatok híján nem is számol a posztbizánci korszak előtt, feltételezik általában, hogy a kapcsolódó liturgikus funkciót profán, nem e célból készült tárgyak alkalmi bevonásával elégítették ki. A Dumbarton Oaksban őrzött 4. századi és néhány további késő-antik, görög feliratos vízszentelő edény utal arra, hogy legalább is számolhatunk e célra elkülönített edényekkel már ilyen korai időktől kezdve, a későbbi írott források és az emlékanyag teljes hiánya folytán azonban elterjedtségük mégsem lehetett általános még a bizánci korban sem.

8 A kolostori inventáriumokban a szenteltvízzel kapcsolatban említett 'A Kis Vízszentelés szertartása először Balsamonnál (+ 1 195), a görög egyházi kánonok összegyűjtőjénél van említve, tie már a képrombolás korának jelentős alakjánál, Niképhorosz pátriárkánál (8. század) is megtalálható, régebbi hagyományra hivatkozva, a hónapok elején történő vízáldás. A zsidó szokások keresztény fennmaradása, így például a neoméneia, a hónapok elejének a megünneplése már az apostolok számára is problémát jelentett (Kol. 2,16; v.ö. még Gal. 4,10), feltehetőleg ezt helyettesítendő került sor a vízáldásra a hónapok elején. DACL II/l, 710. o. "A víz és a só megszentelése a magánházaknál római hagyomány szerint I. Sándor pápára (109—1 16) megy vissza (legkorábbi utalás erre az 5. századi Liber Pontificalis), majd a 9. századtól kezdik előírni a vasárnaponkénti víz- és sóáldást.; másrészt gallikán hatásra a keresztvízből (leggyakrabban Nagyszombatkor) a keresztelés előtt lehetett meríteni, és hazavinni; DACL II/1, 698-699. o. 'Egy 11. századi Pontificale (Paris, Bibliothèque Nationale, Cod. Lat. 820) szerint: „Benedictio aquarum sanctarum secundum ordinem orientalium ecclesiarum" DACL V. 1, 201. o.; „Epiphanie" illetve a Zágrábi Agenda Pontificalis (11. század) Zágráb, Érseki Könyvtár, MR 165, 21v: „In vigília epiphanie benedicatur aqua ut mos est grecorum ante vespera sive octavis", a kézirat a 14. századi dómleltárkönyvben is szerepel, mint 1094-ben a magyar egyházaktól kapott kódex. VATTAI 1966, 71-72. jegyzet. Ld. még DACL II/l, 702 skk. 8/?oss 1962, I.köt.: №50 a katalógus szerzője szerint a 4. század elejéről, Diocletianus ill. Konstantin császár korából; további korai példák: Kárthágóban talált díszes edény görög felirattal (4. sz.) (DACL I, 116.

k), a Vatikáni Múzeumban egy Krisztus és az apostolok képmásával díszített példány, görög felirattal (DACL II, 1504-1505.k.); valamint fennmaradt fából készült, latin feliratos edény is (DACL II, 1506-1508.k.).