Folia archeologica 45.

Dienes István: A honfoglalás kori magyar kovácsok egyik mesterfogásáról (Jegyzetekkel ellátta: Fodor István)

FOLIA ARCHAEOLOGICA XLV. 1996. BI DAPEST A BESZTERECI SZENTELTVÍZTARTÓ ÉS A BIZÁNCI FÉMMŰVESSÉG EGYES DATÁLÁSI PROBLÉMÁI KISS Etele A besztereci szenteltvíztartó edény, elterjedt nevén aspersorium, nem tartozik az ismeretlen magyarországi múzeumi tárgyak közé. Megtalálása és a Nemzeti Múzeumba kerülése óta nem hiányoznak a róla szóló híradások, sőt a két, csak a tárgynak és előkerülési körülményeinek szentelt tanulmány (szerzői: Fettich N. és Németh P.) alapján éppenséggel előkelő helyet foglal el a szakirodalomban.

1 Nem így a nemzetközi kutatásban: annak ellenére, hogy az edény 1931-ben szerepelt egy nemzetközi bizánci kiállításon Párizsban, mindmáig semmilyen, a bizánci művészet történetével foglalkozó tanulmány nem szentelt neki figyelmet.-' Feltehetőleg ez a viszonylagos ismeretlenség az oka annak, hogy e több szempontból is kiemelkedő tárgy fontos problémái rejtve maradtak. Az 1997-ben New Yorkban megrendezésre került bizánci művészeti kiállítás egyik exponátumaként ismét kellő nyilvánosságot kapott, s ez a kiállítás jelentette ajelen tanulmány kiindulópontját is.

3 Fettich tanulmánya részletes leírást adott a tárgyról, s e munka legfőbb eredményeit a technikai kérdések tisztázása jelenti. A teljes edény - Fettich alapján közepes minőségű ezüst (a másfél rekonstruált láb kivételével). Az edény teste mintegy 1 mm-es trébelt ezüstlemez, (az edény belsejében látszanak a minták), míg a fogó, az emberfejes tartófülek, illetve a hozzájuk kapcsolódó (3,5 mm vastag) görög feliratos téglalap alakú mezők pedig öntvények, melyek a megfelelő részeken rá vannak forrasztva az edényre. A poncolás és az aranyozás az edény mind öntött, mind trébelt részeire egyaránt kiterjed.

4 (1-3. ábra) Nagy vonalakban már Fettich tisztázta az edény eredeti, a feliratból kikövetkeztethető liturgikus rendeltetését, miszerint az a szenteltvíz szállítására szolgált (a felirat problémáit ld. lejjebb). A szenteltvíznek a nyugati és a keleti liturgiákban részben eltérő a szerepe. Keleten (görög liturgikus nyelvű környezetben) a víz megáldása nagyon ősi, még az őskereszténység idejébe visszanyúló gyakorlat, és legalább Aranyszájú Szent János korától (4. század vége 5. század eleje) része a Jézusnak a Jordánban való megkeresztelkedését megjelenítő Theophánia-ünnep szer1 MNM Lelt. Sz. 1903. 15. Hampel 1903; Thomas 1956; Fettich 1959; Németh 1986, 2Exposition d'art byzantin, 28 Mai - 9 Juillet., Musée des arts décoratifs, No. 443 sVö. New York 1997, № 299, az ott közölt katalógusleírás eredményei (datálás, felirat értelmezése, stb.) korrekcióra szorulnak, s részben ezt a szerepet kell betöltenie ennek a tanulmánynak. 4Az edény 22,7 cm magas a fejekkel és lábakkal együtt, az edényrész belső magassága (nem számílva az edény alján lévő köralakú bemélyedést): 17,8 cm (bemélyedésnél: 17,1 cm), a felső rész külső átmérője: 6,6 cm, belső átmérője: 6 cm, a felső rész magassága: 8 cm; az alsó rész külső átmérője: 10,5 cm magassága: 8,2 cm, a két részt összekötő lépcsőzetes rész közül a felső: 0,5 cm, az alsó 1,5 cm széles; az egyetlen eredeti ép láb teljes magassága: 4,2 cm. Ezekből az adatokból kiszámítható a térfogat: —835 cm', ami megfelel egy későbbi magyar iccének, valamint 2 xesztisz (római eredetű) görög (bizánci) mértékegységnek.