Folia archeologica 45.

Fodor István: Dr. Dienes István (1929-1995)

I)R. DIENES ISIVÁN 13 lágot. Az egyik felfogás szerint a hasonló szemfedők a belső-ázsiai török népektől erednek, így őseink török eredetét igazolják. A másik elgondolás szerint e halottas szokás olyan széles körben, s oly ősi idők óta elterjedt, hogy a honfoglalás kori szemfedők eredetének felderítésére még csak esélyünk sincs. Ezzel kapcsolatban először is helyénvalónak tartom felidézni, amit Németh Gyula a Gombocz Zoltánról szóló könyvében írt a kutatói egyéniségről: „...sem a tervszerűen megszerzett műveltség, sem a nagy tudás és a rendkívüli emlékezőtehetség nem tesz még valakit kiváló tudóssá, a tudósnak elsősorban ítélőképességre van szüksége." Alighanem itt ís erről van szó. Mert hogyan lehet a bashalini vagy a rakamazi szemfedőt a bronzkori agyagtapaszokkal, a mexikói aranymaszkkal, esetleg az indiai falevéllel összehasonlítani? Olyasmi ez, mint az etimológia: ha nem tartjuk be annak szigorú nyelvi és történeti-művelődéstörténeti kritériumait, akkor bármely magyar szó leszármaztatható szinte a földkerekség mindegyik nyelvéből. Továbbá egyikőnk sem állította soha, hogy a szemfedők „finnugor eredetűek" lennének, azt meg különösképp nem, hogy ettől függne a magyarság nyelvének finnugor rokonsága. Az újabb leletek nemhogy cáfolnák, hanem éppenséggel megerősítik a Dienes István által 1960-ban feh etett gondolatot: honfoglalóink igenis a Üél-Urál vidékének tágabb körzetéből hozták magukkal ezt a szokást. Az a sejtése ugyan nem igazolódott később, hogy a magyarokhoz csatlakozott kabarsághoz más úton juthatott volna el ez a szokás, hiszen az észak-pontuszi görög városok temetőiben fellelt szemfedők hasonmásai később nem fordulnak eló a délorosz steppéken. Félreérthetetlenül hangsúlyoznunk kell, hogy e felismerés az ő érdeme. Újabban ugyanis szokássá vált hangoztatni azt a tényt, hogy a temetési szokások e vonására már 1 873ban Nyáry Jenő felfigyelt, majd 1893-ban Nagy Géza lényegében értelmét is megsejtette, amire egyébként mindketten hivatkoztunk is dolgozatainkban. Az is kutatástörténeti tény azonban, hogy mindkét megfigyelés később teljesen feledésbe merült, s maga Dienes István is csak akkor figyelt fel rájuk, amikor elgondolásának előzményeit kutatta. (A bashalmi első temető В sírjában lelt ezüstlemezekkel kapcsolatban ugyan már felvetette a honfoglalók keleti típusú szemfedőjének lehetőségét, de ekkor még csak Karjalainen dolgozatára hivatkozik, K. Kovács László könyve alapján. - 2,3.) Korántsem véletlen tehát, hogy régészeink csak dolgozata megjelenését követően kezdtek mind gyakrabban felfigyelni a koponyán és a szemüregben előforduló ezüstlemezkékre. De ekkor is csak Magyarországon. Az ekkoriban a Felvidéken nagy számban feltárt honfoglalás kori sírokban ugyanis sehol sem lelték a szemfedő maradványait. Ennek oka ma már eléggé egyértelmű: ott ugyanis a sírokat általában nem a régészek, hanem a régésztechnikusok bontották, s nem tulajdonítottak jelentőséget a koponyán talált lemeztöredékeknek, vagy a zöld elszíneződésnek. A második bashalmi temető 12. sírja szintén igen fontos megfigyelésre adott alkalmat. Hátlappal ellátott ezüst koronapár, ahozzá kapcsolódó tagylókorongok és gyöngyök, valamint a függesztőszíjak veretei kerültek itt elő. E korongok valóságos viseletét korábban nem ismerték fel, lószerszámdísznek, vagy a ruhára varrt mellkorongoknak vélték leginkább. Elsőbben még Dienes is úgy vélte, hogy a lemezes korongok melldíszként szolgáltak (9), későbben azonban több helyen is kifejtette, hogy honfoglalás kori korongjaink valódi rendeltetése a varkocsba fonott haj díszítése voít , ahova a korongokhoz erősített bőr- vagy textilszalagocskákat fonták. Ilyenfajta függesztőszalagokat díszítettek a bashalmi, tehénfejet mintázó veretek.(28, 31, 36, 44, 55, 60, 69, 84.) 1959-ben a moszkvai Történeti Múzeumban figyelt fel az ősmordvin krjukovo-kuzsnovoi temetőben lelt egyik övre, amelynek veretei pontosan megegyeztek a karancslapujtői veretekkel. Ennek alapján rekonstruálta a bashalmitól