Folia archeologica 45.

Fodor István: Dr. Dienes István (1929-1995)

DR. DIKNKS ISIVÁN ebben az évben sikeres kiállítást rendezett Helsinkiben, de egymás után jelentkező betegségei, erősödő depressziója egyre inkább elfordítják szakmai munkájától. Munkahelyén mindenki arra ösztönözte, hogy könyvét vag)

1 összegyűjtött dolgozatait kandidátusi értekezésként nyújtsa be, hiszen már-már komikus volt, hogy ekkora munkássággal a háta mögött nincs akadémiai tudományos fokozata. Nagy szorgalommal fogott az orosz nyelv tanulásába és messze jobban megtanult oroszul, mint ami a kandidátusi vizsgához szükségeltetett, kiválasztott dolgozatai a formai követelményeknek megfelelően legépelve vártak további sorsukra. Szerzőjüknek azonban már nem volt ereje az előszó megírására. A Társulat Kuzsinszky-emlékéremmel ismerte el munkáját 1974-ben, tagja lett a Régészeti Bizottságnak, mégis egyre inkább elfordult a szakmai közélettől és a szakmájától is. Ezekben az években is végzett még sikeres ásatásokat. Nyíregyházi igazgatóságának vége felé Németh Péterrel krimibe illő körülmények között szedegették össze a rakamazi Strázsahalomról széthurcolt kiemelkedő gazdagságú temető leleteit, feltárták a még földben maradt sírokat. Ugyancsak rangos temető maradványát hozta napvilágra a tiszavasvári Aranykerti táblában és Tiszaroffon. Ezeknek a leleteknek azonban már csak egy kicsiny részét restauráltatta és leltározta be a rá korábban oly jellemző alapossággal. Egy-egy időszakban azonban alkotókedve visszatérni látszott. Nagy kedvvel készítette el 1988-ban előadását a szegedi konferenciára az általa fellelt tiszavasvári szablya különleges díszítésmódjáról, majd az 1990-es finnugor kongresszuson a Kalocsa melletti halomi sír tegezfedelén lévő rovásfeliratról tartott előadást, ez utóbbiról több előzetes közleménynek szánt dolgozatot is írt. Ebben az időben azonban főként az ősi magyar hitvilág kérdései foglalkoztatták. Munkásságát kezdettől jellemző erős néprajzi érdeklődése és olvasottsága tette lehetővé, hogy alapvető fontosságú dolgozatokat írjon ebben a témakörben is. 1994-ben vonult nyugállományba, munkássága elismeréseként ez év október 23-án a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki. A politikai életből való kiábrándultsága miatt - amelyben a rendszerváltás éveiben még maga is lelkesen részt vett - a kitüntetést nem vette át az adományozók kezéből. A honfoglalás 1100. évfordulójára tervezett kiállítás előkészítésekor még vállalta, hogy a katalógus számára megírja az ásatásairól szóló címszavakat, ennek azonban súlyosbodó betegségei miatt nem tehetett eleget. 1995 júliusában még ott volt a miskolci kiállítás megnyitóján, kedélyén nem látszott, hogy sokakkal ez volt az utolsó találkozása. Október végi váratlan halálhírét fájdalmas megdöbbenéssel fogadta nagyszámú tisztelője itthon és külföldön is. Ok voltak, akik az ország minden szegletéből összesereglettek nyíregyházi temetésén, hogy végső búcsút vegyenek tőle. Már ma is világosan felmérhető, hogy Dienes István igen jelentős tudományos örökséget hagyott hátra. Munkássága kétségkívül új szakaszt jelent honfoglalás kori régészetünkben. Fontos felismerései önmagukban is átformálták e szakterület arculatát, az összefüggések társadalomtörténeti szempontú vizsgálata pedig nagyban megnövelte a 10. századi régészeti emlékanyag történeti forrásértékét. Nem lehet itt célunk teljes életművének aprólékos elemzése, csupán annak néhány fontosabb tanulságát tekintjük át. Pál yája kezdetén mestere, László Gyula nyomdokain haladt, az ő - mára klasszikussá vált - módszerét alkalmazta. Szakdolgozatában a Rohács József és Kiss Lajos által 1945-ben feltárt 22 sírós első bashalmi temető mintaszerű elemzését végezte el. Dolgozata a két legrangosabb szakfolyóiratunkban jelent meg, francia és magyar nyelven. (2,3.) A sírok itt ugyaniig)' helyezkedtek el, mint a László Gyula által elemzett tiszabezdédi nagycsaládi temetőben: középütt került elő a leggazdagabb két férfisír, tőlük jobbra a nők, balra a férfiak temetkezései. Ekkor még úgy vélhette, hog^y minden kisebb sírszámú honfoglalás kori teme-