Folia archeologica 44.

Kovács S. Tibor: Török hatás a magyar fegyvereken a 15-17. században

238 KOVÁCS S. TIBOR Gyulafehérváron dolgozó török ötvösről. Vratislav Vencel emlékiratában megemlíti, hogy a 16. század végén a szultán anyja egy német ötvöst foglalkoztatott. 1637-ben az isztambuli erdélyi követ egy sárvári ötvössel találkozott, aki Lengyelországba készült.

11

2 A fenti néhány adat is jól bizonyítja, hogy a motívumok a mintakönyvek, illetve az ötvösök útján milyen könnyen eljuthattak egyik belyről a másikra. A török fegyverek használatának és utánzásának legfontosabb központja Erdély volt, miután hosszú ideig állt török függőségben.

11

3 A királyi Magyarországon is használtak és utánoztak török fegyvereket, habár ezek száma minden bizonnyal elmaradt az erdélyi mögött. Jelentősége nem, amit a kassai fegyvergyártó céh 1690-ben megújított céhlevele is jól igazol: „Minek előtte pedig azböcsúletes czéhben annectáltatnék, tartozik az ő mesterségit nyilván megmutatni és három remeket csinálni, elsőt egy tisztességes hegyestőrt portai formára..."

11

4 Összefoglalás A 15. század első felében nagy számban megjelent „S" keresztvasú szablya török hatásra terjedt el Magyarországon. Ezt a meglehetősen nehéz fegyvert a Hunyadi Mátyás kori huszárság nem használta, hanem teljesen török típusú szablyát viselt. Ennek legszemléletesebb példája a Magyar Nemzeti Múzeum Fegyvertárának gótikus szablyája. 1543-ban készült a Kállay-tőr, amely mind formájában, mind díszítőmotívumában török. A 16. század „törökös stílusának" elterjesztésében és népszerűsítésében igen fontos szerepe volt Tiroli Ferdinánd főhercegnek. A 16. század második felében készült hagyatéki leltárakban már találkozhatunk török (dísz)fegyverekkel. A 17. századból számos olyan fegyver és lószerszám maradt fenn, amely török minta után készült. Szükséges megjegyezni, hogy szinte kivétel nélkül rá lehet ismerni ezekre az utánzatokra, mert a fegyvereknél a török motívumkincstől idegen elemek is feltűnnek. A mára fennmaradt török kori díszfegyverek száma meglehetősen csekély. A korabeli inventáriumok nagyon sokszor nem mondják meg, hogy török vagy magyar fegyverről van szó. Több esetben lehetetlen eldönteni a tárgy eredetét. Az általunk ismert ennékanyagban alig találni olyan magyar fegyvert, amelyet a türkizen kívül más kövek is ékesítenek. Az írott források azonban többször szólnak olyan magyar fegyverről, amelyet többféle (fél)drágakő díszít. Véleményünk szerint csak a „jáspisokkal", azaz jácíe- vagy nefritlapokkal ékesített fegyverek tarthatók kizárólagosan töröknek, de mint láttuk, itt sem árt az óvatosság. 5 Érdekességként jegyezzük meg, hogy a legkiválóbb „török" ötvösök általában örmény származásúak voltak. A török fegyverek használatának és utánzásának központja mint említettük - Erdély volt, de a Felvidéken is készítettek „portai forma fegyvereket. A Magyarországra eljutott török díszfegyverek száma korlátozott volt, és emiatt készítették az utánzatokat főuraink igényeinek kielégítésére. A hódoltság területén nem használtak török fegyvereket, vagy ezek utánzatait, de például Debrecenben nagy számban készítettek „portai forma" fegyvereket erdélyi megrendelésre. Főuraink török díszfegyvereknek és imitációjaiknak használatával jól illeszkedtek az akkori Európába. Ebben az időben török luxustárgyak Németalföldön, Franciaországban és Itáliában is igen népszerűek voltak. Nagyon sok török fegyvert találunk Lengyelországban és orosz földön is, természetesen mindkét helyen készítettek „portai forma" darabokat. 11

2 Beke-Barabás 1888, 363.; Vratislav 1982, 214. 11

3 Érdekességként jegyezzük meg, hog)' 1674-ben "Thomas Kapustran kolozsvári ötvösmester egyjapán kardot (katana) szerelt fel. Schöbel 1973, 94. 89. tétel. 11

4 Kemény 1901, 78-80. 11

5 Vö.: Gerelyes 1991, 225.