Folia archeologica 43.
Mesterházy Károly: Az ún. tokaji kincs revíziója
230 MESTERH ÁZY K ÁROLY való készítésük bizonyított: a pereszopnicai egyik sírban ötvösszerszámok és préselőminták voltak olyan fülbevalók „fürtjeinek" készítésére, mint a kopievkai kincs lemezes díszű fülbevalói, vagy a hasonló szerkezetű bőszobi fülbevaló. E fülbevalóknak egyetlen dunántúli lelőhelye sincs. A leletek Szob környékén (Szob, Vác), és főleg a Tisza mentén kerültek elő: Nagykövesd, Szabolcs, Szentes, Csongrád, Törökkanizsa, Bocsár. Erre a vonalra esik a „tokaji" kincs is, mint lelőhely. Az út kezdeténél van Ungvár. A lelőhelyek nagy része tehát a kereskedelmi útvonalakon helyezkedik el. A „tokaji" kincsben levő fülbevalók száma eredetileg 12 volt és egy nagyon töredékes példány is csatlakozott e típushoz. Ennyi fülbevaló nem származhat sírleletből, mert egyetlen műkincskereskedő sem vár éveket-évtizedeket ennyi darab összegyűjtésére, ennyi temető feltárására, kirablására. A „tokaji" kincs kétpár gyöngykoszorúval díszített fülbevalói tehát nagy valószínűséggel kincsleletből származnak. A lelet éppen a keleti kereskedelmi útvonal mentén került elő, valahol Tokaj közelében, vagy éppen Tokajban, edényben elrejtve. Ha létezik a „tokaji" kincs, akkor éppen ez a része az, ami biztosan hozzá tartozott. A kérdés csupán az, ennyi volt-e az egész? A tárgyalt fülbevalókon kívül kétségtelenül a kincshez tartozott a négyszögletes ezüstrudacska (elveszett) és egy két félből préselt ezüst gömb (MNM ltsz. 65/1897.3-4.), amely a törtezüst kincsek fülbevalóinak láncos csüngőin szokott előfordulni (18. kép 20.). 14 6 A „kincs" harmadik nagy csoportja a honfoglaló magyar leletekből áll. Ezekről nagy részben egyezik a véleményünk Németh Péterével: a kincshez kevert, és velük együtt eladott sírleletekről van szó. Csupán abban kételkedünk, hogy az összes honfoglaláskori lelet egyetlen sírból származik, és hogy mind Tokaj környékéről valók (15-17. kép, 18. kép 1-19, 21-29). A tárgyak között ugyanis a nagy csüngős vereteken kívül négy olyan veret is van, amelynek nincs meg az alsó csüngős része. Egy-egy készletben (egy-egy kaftánon) a hiteles leletek szerint csupán azonos mintájú veretek szoktak előfordulni. Ez a „tokaji" leletben felemásan érvényesül. Az egyező mintájú veretekből ugyanis hét jó minőségű, és nyolc gyengébb kivitelű, de egészen jól hasonlító dísz van. A négy négyzetes veret azonban csonkaságán kívül formájával és mintájával is eltér a „készlettől". Nem származhatnak tehát azonos sírból. E tekintetben tehát több a lelet, mint ahogy szükséges. Másrészt viszont kevesebb is, mert a kis csüngős veretekből és a kis kerek pitykéből, amelyek rendszerint ingnyakdíszek, nem lehet egy darab. Ezen kívül egy másik ingre való készlet is van a tárgyak között, a rombusz alakú veretek. így kétségtelen, hogy több sírból származnak a honfoglaló leletek. A Tokaj környéki előkerülés nem lehetetlen, de felettébb gyanús. Éppen a nagy csüngős kaftán-veretek országon belüli elterjedéséből tűnik ki az, hogy a Felső-Tisza vidékén egyetlen lelőhelyük van, Bujon. A leletek zöme a Körös-Tisza-Maros vidékéről való. Ez az elkülönülés az ország egyébként leggazdagabb honfoglaláskori települési tömbjétől megingatja hitünket a „kincs" kaftánvereteinek Tokaj környéki eredetében. A negyedik jelentős réteg a „kincsben" a bizánci, amelynek eddig meghatározó jelentőséget tulajdonítottak: az egész „kincset" a bizánci pénzekkel keltezték. A pénzek (19. kép 1-11.), szám szerint tíz körülvágott és egy ép arany solidus azon14 6 Slaski-Tabaczynki 1959. XXV. t.: Zalesie-i kincs ; Kádár 1961. VI. t. 19. kép.
