Folia archeologica 42.
Szathmári Ildikó: A dobozi későbronzkori bronzlelet
FOLIA ARCHAEOLOGICA XLII. 1991. BUDAPEST A DOBOZI KÉSÖBRONZKORI BRONZLELET SZATHMÁRI Ildikó A Csongrád megye keleti szélén fekvő Doboz történelmét nagymértékben meghatározta környezete, földrajzi helyzete, azaz a Körösök vidéke. A táj természeti képe a folyamszabályozások előtti évezredekben lényegesen eltért a maitól. Maga a falu a Fekete-Körösnek szinte önmagába visszatérő kanyarulatában húzódott meg, amelyet egy keskenyebb folyóág szigetté változtatott. A Körös két partját kísérő erdősávokkal, erdőszigetekkel borított vizenyős rétekkel, illetve kisebb nagyobb száraz földhátakkal jellemezhető vidék igen kedvező feltételeket biztosított az idők folyamán az emberi letelepedéshez. Doboz mint régészeti lelőhely a múlt század második felétől ismert. 1 A nagy számban előforduló leletek elsősorban a folyószabályozásokkal kapcsolatos földmunkáknál kerültek elő. Rendszeres régészeti kutatások az 1960-as évek elejétől kezdődtek, melyek során bizonyítottá vált, hogy a neolitikumtól kezdve a legkülönbözőbb népcsoportok lakták e területet. 2 1975-ben a Hajdúirtásban lévő középkori falu feltárása során az ásató, Kovalovszki Júlia hiteles körülmények között egy későbronzkori bronzleletegyüttest talált. 3 Az akkor még 79 darabból álló lelet a föld felszínétől 40-45 cm mélységben került elő. Nagyobb része egy hiányos peremű, kettőskónikus testű, turbántekercses hasú edényben volt, kisebb része körülötte. A következő ásatási évadban a bronzlelet szelvényének szomszédságában újabb bronzokat fedeztek fel, melyek minden bizonnyal a depothoz tartozhattak. Feltehetően egy korábbi mélyszántás során kerültek oda, s akkor sérülhetett meg az edény is. Az alább ismertetendő 81 darabból álló bronz raktárlelet összsúlya 620 dkg. 4 1. Bronztőr töredéke. Nyélnyújtványos, ívelten kiszélesedő pengéjén erősen kiugró középborda található. Lekerekített váll-lapján egy-egy nitszeg. A markolatnyújtvány indulásánál középen egy nitszeglyuk. H: 5,1 cm. A markolatlap Sz: 3 cm. Az eredeti tőr teljes hossza kb. 23-25 cm lehetett (1. t. 2.) ' Doboz történetével, az ott végzett régészeti kutatásokról összefoglalóan: Kovalovszki 1989, 115-147. 2 Kovalovszki 1989, 118-147., 12-19. jegyzetek. 3 Ezúton fejezem ki köszönetemet Kovalovszki Júliának, hogy a leletanyagot közlésre átengedte. A depotlelet a MNM-ben van. ltsz: 88.11.1-30. 4 Az ásatási napló 87 db tárgyat említ, beleltározásra az edénnyel együtt 81 db került.