Folia archeologica 42.

Gerelyes Ibolya: A török díszfegyverek elterjedése és használata Magyarországon a 16-17. században

MAGYARORSZÁGI TÖRÖK DÍSZFEGYVEREK 225 zadi díszfegyvereknek, nyergeknek, lószerszámoknak van néhány olyan jellemzője, mely a török és magyar munkákra egyaránt ráillik. Érdemes ezeket az egyezéseket részleteikben is megvizsgálnunk. A díszfegyverek: kardok, szablyák, pallosok és hegyestőrök gazdagon díszíett markolattal, és ehhez illő hüvellyel készültek. A hüvelyt alkotó fából készült tokot vörös, ritkábban sötétkék bársony, vagy aranyozott ezüst lemez borította. Ez utóbbi esetben mind a hüvelyt, mind pedig a markolatot magasan kiemelkedő, rátett foglalatban ülő drágakövek díszítették. A kövek hátterét alkotó aranyozott ezüst, vagy ezüst lemezt vésett mintázat borította. A nyergeket leggyakrabban szintén vörös bársonnyal borították, és skófiummal varrott nagy virágokkal díszítették. Elülső és hátsó kápájukat aranyozott ezüst lemez borította, melyen a hozzátartozó palloshoz vagy hegyestőrhöz hasonló ékköves, legtöbbször türkizes díszítés volt. A nyereghez tartozó lótakaró anyagában és díszítésében a nyereggel egyezett meg. Magyart és törököt egyaránt skófium szállal varrott virágokkal hímezték ki, és török eredetű, úgynevezett bagazia vászonnal bélelték alá. A lószerszámot díszítő aranyozott ezüst boglárokat a szintén török eredetű bagaria szíjra, vagy a „majc"- elnevezésű, színes selyem, illetve arany vagy ezüst szálból mintásán szőtt szalagra varrták fel. A fentiek alapján látható, hogy a legtöbb hasonlóságot az ékkövekkel kirakott darabok mutatják, így a továbbiakban kizárólag e típussal foglalkozom. Amennyiben nincs a tárgyon magyar vagy török ötvösjegy, esetleg szultáni tugra, a felhasznált díszítőmotívumok, illetve az alkalmazott technikai eljárások együttes vizsgálata segít csak a tárgy eredetének megállapításában. Az alábbiakban a török díszfegyvereknek azokat a jellegzetességeit elemezném, melyek ismerete segítséget nyújthat a török, illetve magyar tárgyak szétválasztásához. A nemesfémből készült tárgyak felületének ékkövekkel, elsősorban türkizzel, rubinnal, smaragddal, valamint jade- és nefrit lapokkal való borítása az oszmán-török ötvösség egyik legjellemzőbb vonása.

3

9 A fenti ékkövek közül az erdélyi magyar ötvösség elsősorban a türkizeket használta,

4" illetve az erdélyi ötvösségre nem jellemző a felsorolt összes ékkő fajta együttes alkalmazása. Igen valószínű tehát, hogy a leírásokban szereplő, türkizekkel, rubinokkal és smaragdokkal egyaránt ékesített díszfegyverek török eredetűek voltak. Ugyancsak jellegzetes török vonás az aranyszálakkal, valamint rozetta-alakú arany foglalatban ülő türkizekkel és rubinokkal inkrusztált jade- és nefnt-lapok alkalmazása.

4

1 Az egyértelműen magyarnak tartható emlékanyagban erre nem találunk példát. Véleményem szerint töröknek kell tartanunk a leírásokban „jaspisos"-nak nevezett díszfegyvereket is, függetlenül attól, hogy az összeírás törökként nevezi-e meg őket. E darabok vélhetően ugyanis nem jáspissal, hanem az ahhoz sokszor nagyon hasonló fent leírt nefrit- vagy jade-lapokkai voltak díszítve. Állításomat talán leginkább II. Rákóczi Ferenc ingóságainak egyik legszebb darabja igazolja. A tétel leírása így szólt: „Egy skófium arannyal varrott királyszín bársony pajzs, rubin, türkes, sma3

9 Allan 1982, 29-30., Rogers 1983, 149-150. 4

0 Radvánszky 1888, 54., Beke-Barabás 1888, 106, 263, 380, 385. 4

1 Gerelyes 1989,41.