Folia archeologica 41.

H. Kolba Judit: A nagyenyedi és a segesvári lelet

A N AGYÉN YEDI ÉS A SEGESVÁRI LELET 187 A fentiek alapján a mellboglárok szász műhelyekhez való kötése nem kétséges. Hasonló tény mutatható ki az övek származásának vizsgálatakor. Kétféle övet illetve övcsat-típust ismerhettünk meg a két leletből. A korábbiakat a 16. századra keltezhetjük, ívelt, kettős lemezeken reneszánsz puttók, virágindás, vázás jelenetek láthatók. Bár nincs mesterjegyük, szoros párhuzamaik alapján" biztosan erdélyi szász ötvösökhöz kapcsolhatók. A későbbi, 17. századi övcsatokat szintén széles, kissé hajlított, az előbbieknél rövidebb lemezekből készítették, s ebbe bújtatták a többnyire bársony, néha fémszálas öveket, melyekre 8—10—12 boglárt erősítettek fel. A boglárokat „emeletesre", kisebbedő rozettákból alakították ki, s egy középső szegeccsel rögzítették az övhöz. Ezt az övtípust a 17—18. században nagy számban készítették. Úgy tűnik, hogy a magyar viselet mindig kedvelt darabja ebben a későbbi változatban került át a szászok viseletébe s őrződött meg napjainkig. A Nemzeti Múzeum anyagában a leggyakrabban előforduló típus, a 17—19. század végéig. A segesvári öv csatja még későreneszánsz mintával készült, de hasonló öveink már nagyvirágosak, tehát a 17. század 2. felére jellemző domborított ornamentikával díszítettek.

4

4 May Mihály öve pedig a 18. század első feléből maradt meg, szintén Brassóból. Összegezve a leletek két fő tárgytípusát, a mellboglárokat és az öveket, egyértelműen arra az álláspontra jutunk, hogy mindkét ékszer elsősorban az erdélyi szász városok ötvöseihez köthető. Mivel ők a helyi igényeket elégítették ki, így a helyi szász viselet számára dolgoztak. Világos volt ez már az 1736-ban könyvet író Apor Péter nemesúr számára is, aki rendkívül érdekes Metamorphosisában

1

5 tényként írja le: „A szásznék az mellyeken mind olyan medályformát hordoztanak, az kit kesentyünek hittak, az városi úr szásznéknak aranyból, drágakövekből való volt, az közönséges, kivált falusi szásznéknak kinek ezüstből, kinek ónból, kinek pléhből, de mindeniknek volt; csinált kövek vagy csinált üvegek voltanak benne." De ezt a szokást örökítette meg — az Angliába kikerült — régi erdélyi viseletek festője

1

6: besztercei szász asszonyt övcsattal

1

7, brassói hölgyet mellboglárral és csatos övvel

1

8, valamint a szász hajadont, nyári ruháján, szintén széles övcsattal örökítette meg.

4i

) Már Kövér Béla idézett dolgozatában

5

0 egy alabástrom szobrot mutatott be a nagyszebeni Bruckental Múzeumból, amelyen a 17. századi női viselet tartozéka a nyakba akasztott mellboglár és a széles csatos öv. Ugyanebben a mú« Gyárfás, 1912. 273-74. 4

4 Bogláros övek a Bánffy gyűjteményből maradtak: 59.142.C., 59.143 C., 59.144.

С és 59.145.C., ezeken ötvösjegyek nincsenek. 2 közülük nagyvirágos övcsattal készült, koruk a 17. század 2. fele. A Jankovich gyűjteményben egy bogláros övön Michael Erkeder brassói ötvös jegye látszik, a 18. század elejéről, Kőszeghy, 1936. Nr. 269.49. A Brassói Hans Mautner öve (Kőszeghy 1936, Nr. 234., 41.) a 17. század végéről, 1899ben került a múzeumba. 4

5 Apor, 1978, 58. 4

r' Régi erdélyi viseletek, 1990. 4

7 Régi erdélyi, 1990. 22. kép. 4

8 Régi erdélyi, 1990, 42. kép. 4

9 Régi erdélyi, 1990, 56. kép. s" Kövér, 1897, 416, 1. kép.