Folia archeologica 41.
H. Kolba Judit: A nagyenyedi és a segesvári lelet
A N AGYÉN YEDI ÉS A SEGESVÁRI LELET 181 gótikus szoborcsoportot az ötvös. így lehet rajta két Madonna szobrocska is, ezek szerepét már nem ismerte a 17. század végén dolgozó mester.'-" 2. Mellboglár 1 1 (9. ábra) Aranyozott ezüst. Kerek, középen boltozatosán megemelt lemezén, nagyrészt öntött díszítőelemek sorakoznak. A ferde peremen, nagyon kopott inda és gyümölcsminta között apró állatok figurái sejlenek, rajtuk hat, utólag felerősített, kopott oroszlánfej látszik. A felső részt vonalkázott lemez illetve csavart drótkeret szegi, majd lapos szegecsekkel felerősített nyolc, indadíszes, félgömb alakú díszítmény következik, drótkeretes szegélyben. Köztük háromlevelű, vésett erezetű levéldíszek, szintén gömbös szegeccsel felerősítve. Hasonló kisebb levelű rátétek vannak a belső körben. Középen kampós füllel felerősített kerek rozetta, mely csuklósan kihajlik. A sodort drótkeretben kiemelkedő felső lemezen hat-hat áttört, domború levél és csavart kúp, középen nagyobb gömbös szeggel összefogva. Mesterjegy, ha volt, a letört zárórészen lehetett. Cinnel erősen javított. 16. század vége. 3. Mellboglár 2 8 (10. ábra) Aranyozott ezüst. Kerek, középen boltozatos lemezből áll, rajta szegekkel felerősített, öntött elemek. A külső peremen sodrott drót utánzata, ferde oldalán körben indadíszítés, rajta apró felforrasztott állatfigurák: kacsa, szarvas, vízimadár, vadliba (háromszor). A vízszintes lemez szélén bordás lemez, felette drótkeretben nyolc áttört félgömb, tetején szeggel összefogva. A félgömbök között alul nagyobb, fent kisebb szegekkel leszorított háromleveles díszek. A középső rozetta drótkeretes, hengeres oldallal, fent öntött, kúpos mintával, a kisebb rozettán hálómintás nagy szegecs. A rozetta alján keresztben haladó tűn mesterjegy: kettős pajzsban, korona alatt PS monogram: Petrus Sigerus I. brassói mester jegye0, aki 1685-ben lett ötvösmester, és 1715-ben halt meg. 4. Öv 3 0 (11. ábra, 1-2.) Szakadozott, zöld bársony alapon ezüst sodronyból készült, 3,5 cm széles övre 10 boglár van felerősítve. A boglárok felfelé kisebbedő rozettákból állnak, egymás felett, rovátkolt gömböcskékkel díszített lemezekből. Legfelül karmos foglalatban zöld türkiz kövek látszanak (2 repedt, 1 hiányos). A rozettákat a kövek aljától induló szegecs tartja össze. A fémöv két végét kettős falú csatok zárják: felül, az öv felé lekerekített, másik végén egyenes lemez, melynek közepén későreneszánsz díszítés kopottas változata ismerhető fel: virágokkal teli váza felé két oldalról szarvasok ágaskodnak. A felületet virágok és lombdíszítés tölti ki. A lemez mindkét végét nagy szegecs töri át, ez tartja a lemezbe foglalt fémövet. A csatok másik vége csuklóval csatlakozó indás, áttört lemez, kígyófejes kampóval zárul. Az egyik kígyófejből 10 fonott láncszem függ. 2 6 Hasonló közepü, dc egészében gótikus mellboglárok a Nemzeti Múzeum anyagában: 58.215. С, 60.86.C., Orn. Jank. 481, 60.309.C., 58.214.C., és 57.700.C. leltári számon találhatók. Mindegyik hatkaréjos külső peremmel, középen igen hasonló, fülkékben álló szentek szobraival, de a többségben nem 3, hanem 5 szent szobrocskája áll. Körülöttük ékkőfoglalatok is vannak. 2 7 Ltsz. 1891. 106.2. Átm.: 11,9 cm 2 8 Ltsz. 1891. 106.3. Átm.: 10,8 cm 2 9 Kőszeghy, 1936, Nr. 245, 43. 3 0 Ltsz. 1891. 106.4.,H.: 70,5 cm, lánc h.: 13,5 cm, sz.: 4,2 cm