Folia archeologica 36.

Virágh Dénes: Római villa első ásatási térképünkön

FOLIA ARCIIAEOLOGICA XXXVI. 1985. BUDAPEST 101 RÓMAI VILLA ELSŐ ÁSATÁSI TÉRKÉPÜNKÖN V I R Á G H Denes Az 1840-es években hazánk régészeti emlékeinek egyre több gyűjtője, kutatója ismerte fel, hogy nem elég a talált vagy kiásott leleteket összegyűjteni: fontos azok egymáshoz viszonyított helyzetének, a felfedezés körülményeinek, a lelőhely topográfiai helyének rögzítése is. Ez a rögzítés eleinte szöveges leírás volt, ennek lépett a helyébe fokozatosan a vázlatok készítése, szemmértékkel, majd mérések alapján helyszínrajzok, térképek rajzolása, szerkesztése. Ebben az időben készült először ásatási alaptérkép egy halomsíros temető (Érd—Százhalom­batta) ásatásának előkészítése során. A térképet 1847-ben készítette Varsányi János, aki Luczenbacher Jánosnak a térkép elkészülte után néhány nappal kezdett ásatásában is közreműködött. 1 Néhány évvel később, 1851-ben Varsányi meg­szerkesztette Óbuda első régészeti térképét, feltüntetve rajta többek között az aquincumi helytartói palotának akkor felfedezett maradványait. 2 Legkorábbi ásatási térképük ezeknél néhány évvel korábban készült. Eredeti példányának hollétéről, sajnos, nem tudunk. Élkészültéről József főhercegnek 1871-ben Rómer Flórishoz írt leveléből értesülünk: ,,. . .a visszamellékelt terv ... a göböljárás—pogányvári római katonai telepítvény térképe, melyet édes atyám a 40-es években készíttetett és melynek eredeti példánya a nagy gyűjte­ménnyel együtt a nemzeti múzeumba szállíttatott. . . 3. Nováki Gyula úgy vélte, nyilván a levélben szereplő „pogányvári" jelző miatt, hogy az Alcsút (ma: Alcsútdoboz) határában levő, irodalmunkban Göböljárás •— Pogányvárnak nevezett földvárról van szó, és a főherceg levelét az első híradásnak tartotta egy magyarországi őskori földvár tudatos kutatásáról és felméréséről. 4 A földvárnak Nováki által közölt, az ő felmérésén alapuló vázlatát az 1878-ban Rómer értekezé­sében látható Göböljárás című földvár-alaprajzzal és metszettel 3 összehasonlítva megállapítható, hogy a két alaprajz ugyanazt a lelőhelyet ábrázolja. A két rajz közötti eltérések nyilván a két mérés, illetve vázlatkészítés módszerei és körülmé­1 Virág, b D., Geod. és Kart. 32 (1980) 41. 2 Uo. 42—45. 3 József fbg., Arch. Ért. 5 (1871) 43. Az e tárgyban előzőleg írt leveleit Id. Arch. Ért. 4 (1870) 319. 4 Nováki Cy., Arch. Ért. 79 (1952) 5—6; Ua., A magyarországi földvárkutatás története. RF Ser. 11:12. (1963) 3. 5 Rómer F., Resultats Généraux . . ., Congrès international d'anthropologie et d'archéolo­gie préhistoriques. Compte-rendu de la huitième session à Budapest 1876. Second volume. (Budapest 1878) 90. Fig. 23.

Next

/
Oldalképek
Tartalom