Folia archeologica 32.

Mesterházy Károly: Karoling-normann típusú kengyel a honfoglaló magyaroknál

222 MESTER HÁZY KÁROLY feljebb azt bizonyítja, hogy a X. század közepe táján a Dél-Alföldön még kevéssé érvényesült a nyugati hatás. A karoling-normann kengyeleket a magyarság megkísérelte saját igényeihez alakítani. Erről tanúskodnak az aszimmetrikus kengyelek,

4

3 amelyek a viking és a nyugati leletek közül hiányoznak. A magyar kengyelek közül ilyen az ártándi és az ismeretlen lelőhelyű darab is. Mindkettő magyar munkának tekinthető. De nem kell feltétlenül idegen készítménynek tartanunk a többit sem. Sem a háromszögletű (Bodrogvécs, Sárospatak), esetleg nyújtott félkör metszetű szár (Génye) nem irányadó a készítés helyére vonatkozóan, sem az egyszerű vízszintes rézpálcikás berakás minta (Génye, Ártánd, Esztergom, Bodrogvécs, Szered, Tiszasüly), amely a legáltalánosabb, s Dániától a Baltikumig előfordul. Érdekes viszont, hogy a tiszasülyi kengyeleken kívül csak az ártándi példányokon találkozunk a szárak hatszögletű megformálásával. Ami a díszítést illeti, a honfoglalók ezüst, réz vagy elektron berakással gazdagon díszített kengyelei sokkal pompásabbak a karolingnormann típusénál, ezért a díszítés módját sem tekinthetjük a magyar ötvösöktől idegennek. A villás szárú kengyelek azonban mindenképpen idegen színfoltot jelentenek honfoglalás kori emlékeink között, s segítségükkel talán a honfoglalók második nemzedékének új igényeire irányíthatjuk figyelmünket. 4

3 Lász/ó Gy., A honfoglaló magyarok művészete Erdélyben. (Kolozsvár 1943) 82.; t/a., A honfoglaló magyar nép élete. (Budapest 1944) 351: a ló oldala felé eső kengyelszár rövidebb. A kengyelek méretezéséhez: Dienes I., Arch. Ért. 93(1966) 208—232.