Folia archeologica 31.

Gerelyes Ibolya: Török szíjgyártók és nyergesek Budán a XVI. században

268 GERELYES IBOI.YA nyers marhabőr (dzsild-i kav), nyers birkabőr (dzsild-i ganem), nyers báránybőr (dzsild-i berre), szömörce, gubacs, timsó, ammóniák.

1

4 Az 1550. és 1580. között készült vámnaplók bejegyzéseinek alapján ebben az időszakban Budán több török szíjgyártó és nyerges mester is dolgozott. Erre utal a budai személynevek előtt álló gyakori szaradzs (nyerges) megjelölés is. Az 1550. és 1580. közötti időszakban 12 Szaradzs nevű török kereskedő és mesterember említésével találkozunk, és rajtuk kívül még hat alkalommal említenek a vámnaplók szíjgyártó mestereket.

1

5 A budai török szíjgyártók és timárok híre Bécsbe is eljutott. Amikor 1686ban, Buda visszafoglalása után kiderült, hogy a török foglyok között kitűnő budai mesterek vannak, akiknek egy része Drinápolyban tanult, az udvari kamara ezen mestereket azonnal Bécsbe rendelte, hogy a bécsi szíjgyártók tőlük tanulhassanak.

1

6 A nyerges és szíjgyártó mesterség szorosan összefonódott. Ezt Dur Ali 1570-ben Budán elhunyt nyerges mester hagyatéki leltára egyértelműen bizonyítja. E hagyaték egyébként több szempontból is igen érdekes számunkra.

1

7 A török kori magyar viselettel és fegyverzettel foglalkozó történeti irodalomban visszatérő kérdés, hogy a török eredetű tárgyak- elsősorban lószerszámok, nyergek, díszesebb ruhadarabok — melyeknek divatját számos adat igazolja

1

8 — milyen úton-módon kerültek magyar tulajdonba. Az 1500-as évek második felében Budán dolgozó török nyerges műhelyének pontos leírása bizonyítékot szolgáltat arra vonatkozóan, hogy például a nyergek és lószerszámok esetében, nemcsak kereskedelmi úton, vagy ajándékozás révén bekerült tárgyakkal kell számolnunk.

1

9 Azt a tévhitet is el kell oszlatnunk, hogy török nyerget Magyarországon csak a szultáni udvarral szorosabb kapcsolatot fenntartó Erdélyben készítettek.

2

0 E hagyatéki összeírás a mesterség története szempontjából sem érdektelen. Dur Ali nyerges műhelyének felszerelése minden bizonnyal tipikus és általános volt, éppen ezért jelentős az iparág történetének kutatói számára. A hagyatékot végigolvasva rögtön szembetűnik, hogy a mester elsősorban lószerszám készítéssel foglalkozott. Az összeírok csak egy darab nyerget találtak a műhelyben. A darab a jegyzék kilencedik tételeként szerepel, leírása így szól: egy pompás nyereg vörös posztóból, értéke 300 akcse. A felszerelésben egy másik nyereggel kapcsolatos tárgy is található, minden bizonnyal a nyeregnek vala1

4 Fekete L. —Káldy—Nagy Gy., i.m. 580 - 581. A szerzők ezen árufélékre vonatkozóan pontos számadatokat közölnek. 1

5 Uo. 21, 33, 37, 62, 94, 133, 136,147, 157, 168, 171, 175, 212, 244, 266,267, 268, 237, 288. 1

6 Károlyi Á., Buda és Pest visszafoglalása 1686-ban. (Budapest 1886) 199. 1

7 A török birodalom örökösök hátrahagyása nélkül elhunyt alattvalóinak ingó és ingatlan vagyontárgyairól a kincstár számára hivatalos jegyzéket készítettek. A jegyzékben szereplő tárgyakat elárverezték, az így befolyt összeget pedig a költségek levonása után átadták a kincstárnak. A Magyarországon elhúnyt törökök ilyen módon fennmaradt hagyatéki leltárai gazdaság-, kultúr-, és nyelvtörténeti szempontból egyaránt rendkívül értékes dokumentumok. 1

8 Korabeli magyar hagyatéki leltárak szép számmal sorolmak fel ilyen tárgyakat. L. Radvánszky В., Magyar családélet és háztartás а XVI. és XVII. században. (Budapest 1880— 1896). 1

9 Kereskedelmi úton bekerült nyereggel például 1550— 1580. között a vámnaplókban csak egyszer találkoztam. L. Fekete L. — Káldy—Nagy Gy., i.m. 29. 2

0 Erdély kizárólagos szerepét Kalmár János hangsúlyozta. L. Kalmár J., Régi magyar fegyverek (Budapest 1971) 342.