Folia archeologica 29.

Vörös István: A Biharugra-Földvárhalom bronzkori telep állatcsontleletei

BLIIARUGRA ÁLLATCSONTLELETEI 85 78,94%-át kifejlett korban fogyasztották el. Valószínű, hogy a juhállománnyal együtt tartották a kecskéket is. Sorrendben a harmadik fontos gazdasági haszonállat 13 egyeddel a sertés volt. Az osteológiai anyag testrégiók szerinti megoszlása (2. táblázat) az előbb ismertetett két haszonállattal ellentétben azt mutatja, hogy a sertéseket nem a feltárt teleprészen darabolták fel, itt csak fogyasztották. A sertések húsos része a mellsőés hátsólábak a lapocka és a combrésszel együtt csonkoltán került a telepre. A sertések esetében az egyedek 53,84%-a kifejlett, 38,46%-a fiatal korban került levágásra. A telepről előkerült lócsontmaradványok 7 egyedtől származnak. Gyakorlatilag minden egyednek csak l-l csontja került elő, és ezek is olyan testrészből, amelyek a táplálkozás szempontjából értéktelenek (az ún. szárazvégtag-csontok, illetve ujjpercek, 2. táblázat). Húsos végtagcsontok nem kerültek elő. Felmerül a kérdés, hogy miért? A telep más részén akkumulálódott, és így a telep más részén fogyasztották le, vagy csak ezek a részek nem kerültek be a telepre. Pillanatnyilag erre még nem tudunk válaszolni. A bronzkor folyamán a lovak száma a telepeken csökken, általában az össz egyedszámnak 10%-át nem éri el. A lovaknak a gazdaságban betöltött különleges helyzetére utal a korcsoportok megoszlása is, a 7 egyed közül 6 egyed kifejlett, 1 egyed pedig öreg korában került levágásra. A telepről a kutya 5 egyedének csontmaradványai közül kizárólag csak a fejtájék csontjai kerültek elő. Milyen szerepet játszhatott a népesség életében a kutya?; a telepen jelző „birtok őrző" szerepet, az állatállomány terelésében és őrzésében valamint a vadászatok során mint vadásztárs hasznos társa lehetett az embernek. A kistestű tőzegspitz alkatilag és etológiailag is mindhárom funkciót betölthette. A kutyáknak az emberi táplálkozásban betöltött szerepét Bökönyi S.

1

4 több bronzkori telephelyről előkerült leletek alapján igazolta. A Biharugra-földvárhalmi telepről előkerült csontanyag nem elegendő a kutya-evés igazolására. A régészeti lelőhelyeken előkerült vadonélő állatok csontanyag minőségiés mennyiségi viszonya egyrészt függ a vadállatfaunák összetételétől, másrészt pedig a vadászat természetétől. A vadászat mennyiségi eredménye a vadászott állomány gyakorisági viszonyait tükrözi vissza,

1

5 a vadászat minősége - az egyes vadállatok kiválasztása - pedig ethnikai okokra vezethető vissza. A bronzkorban a leggyakoribb vadászott nagyvad a gímszarvas volt, majd ezt követte a vaddisznó, és lényegesen kevesebb számmal az őz. A bronzkorban a vadászat szerepe a hústáplálék biztosításában csökkent. Egy bronzkori telepre átlagosan a neolitikus telephely gímszarvas osteológiai mennyiségének csak 58%-a jut.

1

6 Az őznek a viszonylag kis számú előfordulását ma még nem tudjuk megfelelően megmagyarázni. Felmerülhet, hogy a Kárpát-medence nem volt optimális élettér az őzek számára, vagy az őzek nyíltszíni elejtése a megszokottól eltérő vadásztechnikát igényelt, vagy a táplálkozásban nem volt jelentős szerepe. Az őzvadászat intenzitása mindenesetre az egyes régészeti lelőhelyeken eltérő volt. A vadászat eredményeként a biharugra-földvárhalmi telepre a gímszarvasnak 8, a vaddisznónak 5, az őznek 2 egyede került. A három vadászott állat osteológiai anyagának testrégiók szerinti megoszlása (2. táblázat) jól demonstrálja, 1

4 bökönyi, S., History . .. 320. 1

5 Kretzoi, M- Gábori- С sónk, V., i. m. 223-224. I

C Vörös I., a Magyarországi subfossilis szarvaspopulációk archaeozoologiai vizsgálata. Dokt. dissz. Kézirat (1975) 69.