Folia archeologica 24.
Dienes István: Honfoglalás kori veretes tarsoly Budapest-Farkasrétről
202 DIENES ISTVÁN retek közös sajátsága, hogy valamennyinek közepét ékkő foglalatául képezték ki. A szerkesztési elképzelés nyilvánul meg abban is, hogy a középpontba szánt veret nyílását alakították ki legnagyobbra és földomborodóra, azt tehát, amely dombomra csiszolt ékkövével a szemet leginkább vonzotta. A köréje tervezett vereteknél a foglalat nem emelkedik ki, pusztán a veretek fonákján készítettek rézsútos szegélyt az áttörésnél, lapos ékkő befogására. Az ékkövek fészkeinek alakja a felső szegélyvereten, valamint a két kis négyzetes vereten egyaránt ívelt oldalú négyszög, míg az alsó peremvereteken a díszítmény levélalakját követi. A veretek hátlapján semmi nyom nem utal arra, hogy az ékkövet valamilyen módon a verethez rögzítették volna. Ellenben mindenütt megfigyelhető, vagy legalább is nyomokban fellelhető, hogy az ékkövek fészkei mentén (1. a veretek hátoldaláról készített szemléltető rajzot: 5. ábra) apró, 2 mm hosszú hegyes szögek nyúlnak ki, amelyeknek a rendeltetése nyilvánvalóan csak az lehetett, hogy az áttörésekhez pontosan illeszkedő követ a bőr alapba vágódva szorosan odafogják, hogy az a veret alatt félre ne csúszhasson. A veretek felerősítésére szolgáló akláktól ezek a kihegyezett kis szögek szembetűnően különböznek és nem téveszthetők össze. Az alsó szegély ránkmaradt veretén a kis szögek nyoma ma már nem látszik, a többi darab alapján azonban itt is lennie kellett, bizonyos, hogy ezek a veret már említett összeforrasztásakor semmisültek meg. A darabok eltérő alakja ellenére a mintaelemek egyezése még meggyőzőbben bizonyítja, hogy egy együttes összetartozó darabjaival van dolgunk. A díszítendő felület oldalain, tehát a fölső szegélyveret tetején, az alsó veretek külső szélén ugyanaz a szegélydísz fut végig: beütött ponttal és vonallal kiemelt kis félkörös levélkék kétfelé futó sora. Ugyanez a minta szegi be a két kis négyzetes veret oldalait is. A kis négyzetes veretek mintája: az ékkő foglalatát övező indákból a négy sarokban felszökkenő csúcsos levél ismétlődik meg a felső szegélyveret közepén. E felső peremveret sarok-lezárása - a szegélyhez simuló és csúcsosan összefutó két félpalmetta- teljesen megegyezik az alsó peremveretek sarokdíszével. A középső nagy négyszögű díszítmény oldalainak ívelése, a félkörös levélkével összefogott, széttáruló, két ellentétesen bekanyarított végű palmetta megismétlődik a felső szegélyveret alsó részének közepén, és ezek vonalvezetése feltűnően rokon az alsó peremveretek belső oldalát záró kettős palmettacsokorral. Idézzük fel ezek után a veretek elhelyezésének rendjét. A középső nagy négyzetes veret helye önként kínálkozik, hiszen számos veretes tarsoly bújtató körüli díszét idézi. A veretes tarsolyok szokásos ékítményeire ismerünk a két kisebb négyzetes veretben is, micskepusztai tarsolyunkon, 7 1 valamint számos párhuzamán mind az alsó, mind a felső sarkokban hasonlókat találunk. Ilyen gazdagabban díszített veretes tarsolyunk az eddig ismerteknél jóval több lehetett, a közelmúltban például Németh Péter tiszavasvári-nagygyopárosi mentőásatásánál került elő egy ilyen veretes tarsoly hiányos készlete. 7 2 Lényegében tehát csak két, eddig párhuzam nélkül álló veretet kellett elhelyeznünk a tarsoly megszerkesztett fedőlapján. A körszelet alakú veret helyét teljes bizonyossággal kijelölhetjük ívelt oldalának hajlásából ítélve. Pontosan odaillik a tarsoly kiszélesedő alsó részének egyik oldalához, s teljesen kétségtelen 7 1 L. Dienes I., A honfoglaló magyarok. 59., 21. kép. 7 2 Németh P. szíves szóbeli közlése
