Folia archeologica 19.
Horváth Béla: Árpád-kori faépítkezés nyomai Fonyód-Bélatelepen
ÁRPÁD-KORI 1-AÉPÍTKEZÉS *39 II. Fém Az 1934. évi feltárás kisszámú fém leletanyagot eredményezett. A rendelkezésünkre álló dokumentációban csupán utalást találunk néhány jelentéktelen fémvastöredékre. Mindössze egyetlen fémtárgy — egy függő — fénykép alapján történő leírását áll módunkban közölni. 5 8 A függő (77. ábra) az „A" épület omladékai között került elő. Bronzból, öntési eljárással készítették, négy gömbbel díszítették. 5 9 A fénykép után ítélve, a tárgy erősen korrodeált állapotban került elő. A függő teste patkó alakú, a patkó egyik szára hosszabb. Közepén függőleges pecek, alsó és felső végén egy-egy gömbbel díszítve. Hasonlóképp alakították ki a függő két patkó alakú szárának végét is. A felső karikát forrasztással rögzítették a függő rövidebbik szárához. A négy díszítő gömbről a fénykép alapján nem tudjuk egyértelműen eldönteni, hogy kettős kúpos vagy gömbalakúak-e, bár utóbbi látszik valószínűbbnek. A Fonyód-Bélatelepen talált függőhöz hasonló, négy gömbbel díszített függők Magyarországon a tibolddaróci (Borsod-Abaúj-Zemplén m.), a Szentesnagyhegyi (Csongrád m.) és a Tápé-malajdoki (Csongrád m.) temetőkben kerültek elő. 0 0 Közülük legközelebbi hasonlóságot a Tápé-Malajdok ,,B" temető gyermeksírjában talált függő mutat. 0 1 A Fonyód-bélatelepihez közelálló függőtípusok kerültek elő a Magyarországgal szomszédos területek X—XI. századi temetőiben is. így a délszláv területen levő Novi-Knezevácon (Törökkanizsa), 0 2 a ptuji temetőben, 0 3 továbbá a morvaországi Staré Mesto anyagában. 0 4 A tárgyalt függő karikájának rögzítési módja a délszláv területeken talált függőkkel mutat hasonlóságot, ezeknél ugyanis a magyarországi négy gömbbel díszített függőkkel ellentétben, a karika nem hurkos-kampós kapcsolószerkezettel van ellátva. Az „A" épületben talált függő jelentős támpontot ad a település datálásához. Szőke Béla szerint a tárgyalt függőtípus Magyarországon a X. század első és második harmadára keltezhető, esetleg átnyúlik a század utolsó harmadára is. 5 8 A függőről csak gyenge minőségű fénykép maradt. 5 9 A „néhány gömbbel díszített függő" meghatározást Szőke Bélától vettük át. S^őke В., A honfoglaló és kora Árpád-kori magyarság régészeti emlékei. Rég. Tan. 1. (Bp. 1962) 52. 6 0 Uo. 0 1 Uo. X. t. 3. 6 2 Hampel]., Újabb tanulmányok a honfoglalási kor emlékeiről. (Bp. 1907) 38. t. 5. 6 3 Korosec, ]., Staroslovensko grobiscse na Ptujskem gradu. (Ljubljana 1950) 75—76. 0 4 Hruby, V., Stare Mesto. Staroslovanské pohrebiste „Na vlach". (Praha 1950) LV. t. 16—17.